2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Versenyre hívták a disznóságokat és a pálinkákatForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-02-16 08:54:58
Közel ötszáz vendég, köztük Kémerrõl, Szentjobbról és Magyarremetérõl is.

Orvosi elõadással kezdõdött, majd zöldségszobrász bemutatóval és egészséges hidegtálak készítésével folytatódott a hétvégén Szentpéterszegen megtartott X. Hurka- és Kolbásztöltõ Fesztivál a Faluházban. Az említett események még csütörtökön voltak, majd pénteken a másnapi alapanyagként kellõ nyolc disznó elõkészítésével foglalatoskodtak a rendezõk és segítõik, hogy aztán szombaton, a tényleges fesztiválra, a több száz vendégnek csak a hurka- és kolbászkészítéssel, valamint az önfeledt szórakozással kelljen törõdni.

– A fûszerek kivételével minden alapanyagot mi adunk a fesztiválra nevezett csapatoknak, az idén szám szerint huszonegynek. Vissza pedig a hurkából és a kolbászból csak egy-egy arasznyit kérünk, amit a szakmai zsûri értékel – avat be a szervezés részleteibe Tóthné Gara Márta alpolgármester, aki elmondja azt is, hogy a disznótoros finomságok mellett a fogópálinkákból is rendeznek versenyt, továbbá, a fesztivál célja a hagyományõrzés, a fiatalok bevonása a közösségi életbe.

Errõl beszélt a szentpéterszegi Berekné Bakator Tünde, aki egyértelmûen kijelenti, õk a fesztiválon azért töltenek hurkát és kolbászt, hogy a gyermekek láthassák, milyen is egy igazi disznótor. – Vágunk mi minden évben malacot, de akkor a feldolgozást az idõtakarékosság miatt hentes végzi, ezért fogalmuk sem lehet a gyerekeknek, milyen is egy hagyományos disznótor.
Akár egy csapatépítõ tréning

– Jó a munkahelyi kollektíva és a fesztivál hangulata is kitûnõ, ezért vagyunk már itt harmadjára! – terelgeti a bélbe a hurkát komótosan Szabó Attila, akit a körülötte lévõk egyöntetûen a csapat fõnökének neveznek.

Berettyóújfaluból érkeztek és a járási hivatal dolgozói. Kijelentik, minden a fûszerezésen múlik, de hogy õk mibõl mennyit tettek az alapanyagba, nem árulják el. Egy évvel ezelõtt különdíjas kolbászt sikerült készíteniük.
Hegedûszó mellett, nótázás közepette töltötték a hurkát a szentpéterszegiek egyik testvértelepülésérõl, Kémerrõl érkezettek. – Most csak tizenketten jöttünk, mert keresztelõ van a falunkban, de tavaly például egy busznyian voltunk. Mind a tíz alkalommal itt voltunk, szeretjük a szentpéterszegieket, oda-visszalátogatások éltetik a kapcsolatot – mondja Debrenti László, aki elárulja, nem jöttek üres kézzel. – Ötven szilvacsemetét hoztunk ajándékba. Ezt nálunk nem kell gondozni, úgy nõ, mint a gaz. Viszont nagyon jóféle pálinka lesz a szilvájából!

HBN-KZS


Eredmények

Hurka:

I. hely: Szentpéterszegi Sport Egyesület
II. hely: Békéscsaba
III. hely:Hajdú-Bihar Megyei Polgárõr Egyesület

Különdíj: Szentpéterszegi Polgárõr Egyesület

Kolbász:

I. hely: Szentpéterszegi Lövészegylet
II. hely: Martfûi Gasztronómiai Egyesület
III. hely: Hurka-KolbÁSZOK csapat

Különdíj: Járási Menyecskék és Legények csapata

Vándorserlegdíj: Szentpéterszegi Lövészegylet

Fogópálinka:

I. hely: Oláh Sándor – köszmétepálinka
II. hely: Nagy Géza – birspálinka
III. hely: Molnár József – szilvapálinka

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!