A legártatlanabb cselekedetnek tûnhet, ha ablakpárkányunkra telente madaraknak szórunk eleséget, mégis alapvetõ, evolúciójukat meghatározó változásokat hozhat a fajok életében. Ne gondoljunk évmilliókra, a változás igen gyorsan, a szemünk láttára bekövetkezhet - derítették ki német kutatók. Az etetés egyéb tekintetben is veszélyes lehet, ezért ha most vágunk bele, jó ha tudjuk, hogyan csináljuk. Az ember a madarak életében egyéb vonatkozásokban is evolúciós tényezõnek tûnik, s a változások új fajok keletkezéséhez vezethetnek.

A barátposzáta (Sylvia atricapilla) Európában elterjedt madárfaj, a kontinens hideg és mérsékelt övi részén él. Az apró, szürke tollú madár nevét a feje búbján tonzúraszerûen feketéllõ foltról kapta. Hazánkban is gyakori fajnak számít, a városi kertekben is megjelenik. Hosszú távú vonuló, az észak- és közép-európai populációk a telet Dél-Európában, illetve Afrikában töltik. Német kutatók megfigyelései nyomán ez a faj lehet az elsõ élõ bizonyítéka annak, hogy az emberi tevékenység - akár teljes jó szándékkal is - beleszólhat a ritka és kevésbé ritka fajok evolúciójába, és a változás evolúciós léptékkel nézve villámgyorsan végbe mehet.

A Freiburgi Egyetem kutatói nyomon követték, miként válik szét a barátposzáták egyik európai populációja két reproduktívan izolált csoportra kevesebb mint 30 generáció alatt. A két csoport jelenleg már nem szaporodik egymással annak ellenére, hogy továbbra is ugyanabban az erdõben fészkelnek - a reproduktív izoláció ma már gyakorlatilag nagyobb szakadékot képez a két populáció között, mint ami a faj többi, egymástól több száz kilométerre élõ populációi között fennáll.

A Current Biology szaklap december 3-ai számában közölt publikáció szerint a törés amiatt következett be a közép-európai állományban, hogy az emberek telente etetni kezdték õket. Az állomány egy jelentõs része így ahelyett, hogy továbbra is délnyugat felé, Spanyolországba repült volna, északnyugat felé vette az irányt, s a teleket az Egyesült Királyság déli megyéiben vészelte át. Ez a váltás a két csoportot egymástól eltérõ szelekciós nyomás elé állította, s az alkalmazkodás eredményeképp más-más genetikai sajátosságokat mutató két úgynevezett ökotípus fejlõdött ki. (Az ökotípusok jelentik egy faj életében az elsõ lépést azon az úton, amely végén két külön faj keletkezik.) Az Angliát választó csoportnak láthatóan megéri az optimálisnál hidegebb telet választani, hiszen így nem kell átkelniük az

Alpok fölött és a dél-angliai kertekben egész télen terített asztal várja õket.

Az új vonulási stratégia két tekintetben is jelentõs változást hozott: "az északnyugati vonulási út rövidebb, és ezek a madarak az ember által kitett táplálékot fogyasztják, szemben a délnyugati vándorokkal, amelyek gyümölcsön élnek" - magyarázza dr. Martin Schaefer, a Freiburgi Egyetem biológusa. Ennek következményeként az északnyugatra vonuló csoportnak lekerekítettebbek lettek a szárnyai, ami jobb manõverezési képességet ad, de a hosszú távú repülésre kevésbé alkalmas. A csoport csõre is megváltozott: hosszabb és keskenyebb lett, ami nem a déli gyümölcsök vagy a poszáták kedvelt téli eledele, az olajbogyó fogyasztását segíti.

Folytatás az eredeti oldalon >>>