2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Majdnem lincselés Pocsajban: ítélet az összevert autós ügyébenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-02-22 09:35:54
A feldühödött tömegben néhányan csillapították a többieket.

Helybenhagyta, ezzel jogerõre emelte az elsõfokú ítéletet a Debreceni Törvényszék az elsõrendû vádlottra vonatkozóan a 2013-ban Pocsajban kis híján lincseléssé fajult ügy perében; a férfi 3 év fegyházbüntetést kapott. A társtettesként elkövetett garázdaság és testi sértés, illetve testi sértés kísérlete miatt lezajlott perben a másod- és harmadrendû vádlott esetében már elsõ fokon jogerõre emelkedett a döntés, elõbbi 1 év 8 hónap börtönbüntetést kapott 4 év próbaidõre felfüggesztve, utóbbit 1 év 2 hónap börtönbüntetéssel sújtotta 3 évre felfüggesztve a bíróság.

A Berettyóújfalui Járásbíróság által megállapított tényállás szerint egy óvodai ballagás után nagyszámú vendégsereg gyûlt össze 2013. június 8-án, Pocsajban. Miközben a család ünnepelt, a harmadrendû vádlott 6 éves, hallássérült unokája odakint kerékpározott, egy lejtõs úton, egy fék nélküli biciklivel. A sértett Létavértes irányából tartott Pocsaj felé. A kisfiú nem vette észre, nem is hallhatta a közeledõ autóst, de az útszéli bokrok miatt az autós sem láthatta a gyermeket. Bár a sofõr félrekapta a kormányt és fékezett, a balesetet nem tudta elkerülni, a kisfiú nekicsapódott a gépkocsinak, és eszméletét vesztette.
Veszélyes helyzet

Az ünneplésben résztvevõ vádlottak azonnal a helyszínre siettek, és jöttek velük a felindult állapotba került rokonok is. Kiabálni kezdtek a sértettel, több felõl elhangzott a „megölünk” kifejezés, valaki a tömegben pedig azt is mondta, hogy a gyermek meghalt. A családtagok körbevették a sértettet, elsõként a másodrendû vádlott, Gy. Tibor ütötte arcon ököllel a férfit, majd az elsõrendû L. Gábortól is kapott a sértett két ökölcsapást. Valaki a jelenlévõk közül kirúgta a férfi lábát, aki a földre került, de fel tudott állni. Ekkor azonban a másodrendû vádlott a sértett védelmére kelt, igyekezett távol tartani tõle L. Gábort és a többi támadót is.

A hangulat továbbra is felfokozott volt, „agyonverünk” és „megdöglesz” kifejezések repkedtek. A helyzet veszélyességét mások is felmérték, miközben ugyanis a harmadrendû a többieket biztatta és õ maga is próbált a sértett közelébe férkõzni, valaki mindig visszatartotta. Végül a kiérkezõ rendõrök fellépése megálljt parancsolt a további atrocitásnak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!