2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Akkor kedd…Forrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-02-28 17:24:34
Jó ideje keserveskedünk a vasárnapi nyitva tartással, illetve azzal, hogy legyen belõle népszavazás, vagy ne. Nekem is lenne javaslatom: a boltok keddenként legyenek zárva, vasárnap pedig hagy vegyük, amit akarunk és ott, ahol akarjuk. Akkor kedd… Réti János írása.  

A kedd nagyon is jó lenne! Huszonévekkel ezelõtt volt kommunista szombat, akkor most legyen nemzeti kedd és tartson zárva minden! Keddrõl szerdára úgysincs semmi. Hanem kedd, mindjárt hétfõ után következik a naptárban, azaz ha nem jó az emésztésünk, még érezzük a vasárnapi disznótorost a gyomrunkban, azaz nem vagyunk éhesek. Meg kedd után közvetlenül jön a szerda, már érezzük a hétvége közeledtét. Pénteken pedig, már nyakunkon a hétvége, a vidámság! Fõleg, ha zárva lesznek az üzletek, tehát ránk száll a Nagy Nemzeti Nyugi és lesz is mit enni… Nemzeti keddenként legfeljebb valami „partizán” boltocskában szerezhetnénk némi kenyeret, és attól kezdve rózsaszínben láthatnánk a világot, nem szólva arról, hogy a Bajnokok Ligája fordulót is kedden játsszák, nem ám kupaszerdán, mint a régi idõkben. Hát csütörtök az csütörtök, akkor kiválóan vásárolhatunk kedvünkre, lévén a hosszított nyitva tartás . Pénteken valójában majd inkább délelõtt megyünk boltba, mert a magyar ember a hét ötödik napjának a felét, a délutánt, már szívesen elsinkófálja, készül a hétvégi túrázásra. Ilyenkor a munkahelyén már azt mondják róla, hogy „a területen van”, hogy „kiment ellenõrizni és már nem jön vissza”, hogy „vendég van nála” vagy „most kezdett egy fontos telefonba”. Jöhet a szombat, majd a vasárnap az elárusító helyek nyitva tartva, rendesen, ahogy kell, illetve ahogy illene. A Nemzeti Kedden népünnepélyeket, karneválokat tarthatnánk, szigorúan gasztronómiai alapon és kerékpározhatnánk égbe-világba. Lennének tehetségkutatók zsûrivel, kieséses rendszerben és a legvégén kiderülne, hogy ki mehet Stockholmba kedden, a Nagy Eurovíziós kedden képviselni a magyar, illetve nemzeti színeket. Keddecskén, amit a Duna TV és a Duna Word is közvetítene. Nemzeti Kedden csak a templomok és egyéb vallási helyek – zarándok és kegyhelyek – lennének nyitva, hogy tudjuk mihez tartani magunkat. Nem vásárolnánk semmit, elvégre az a nyavalyás kedd mégiscsak jár a dolgozóknak.

– Réti János –

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!