Korántsem sikertörténet, és akár félmilliárdos állami veszteséggel zárulhat a túró rudira hajazó kínai termék, a Túró Kiitty eddigi históriája, értesültünk azután, hogy hétfõn beszámoltunk a magyar tõke kínai megjelenésérõl. A birtokunkba került információk szerint a több mint féléve tartó próbaüzem ellenére a sorozatgyártás még nem kezdõdött el, ráadásul a magyar technológiát magyar állami hitelbõl megvásárló kínai cég nem kezdte el a kölcsön törlesztését, és idõközben vitába keveredett a hetek óta elérhetetlen magyar partnerével.

„Vérre menõ vita van a felek között, amíg az le nem zárul, nem is fogjátok elérni õket” – írta egy olvasónk azután, hogy hétfõi cikkünkben megemlítettük: a Duoluo Kaidi (Túró Kiittyy) márkanéven kínai piacra szánt túró rudik magyarországi ötletgazdáival, az EU-Milk Technologies Kft. vezetõivel nem tudtunk beszélni.

Egy másik olvasónk azt írta, hogy a magyar céget már kiebrudalták Kínából, miután a Pekingtõl kétszáz kilométerre fekvõvõ Fengingben lévõ túrórudigyár felépítése után a majdani nyereségen üzleti vitába keveredett helyi partnerével, a Dzsong Hszing Ltd.-vel (olvasónk tudni vélte, hogy a kínaiak elérték a gyár államosítását). Az EU-Milk korábbi tájékoztatása szerint ezzel a céggel közösen, az Eximbank kétmillió eurós (270 forintos euróárfolyamon számolva 540 millió forintos) hitelének segítségével valósították meg a beruházást, és az idén tavasszal megkezdte a próbaüzemet.

Annyi, de nem arra

Nos, az Eximbank valóban kétmillió euróval szállt be a boltba, de azt nem a magyar cég kapta arra, hogy beszálljon a gyár építésébe, tudtuk egy, az állami bankhoz közeli, nem hivatalos forrásból (a bank hitelezésért felelõs vezetõi közül egy hét alatt senkivel sem tudtunk beszélni, holott Rosta György vezérigazgató-helyettes titkárságán visszahívást ígértek).

Pontosabban a pénz végül a magyar vállalatnál kötött ki, ám a hitelt a Dzsong Hszing vette fel, méghozzá arra, hogy megvásároljon egy gépsort és egy gyártási technológiát az EU-Milktõl. „Valójában a korábban megjelent sajtóhírekkel szemben szó sincs itt magyar tõkebefektetésrõl, ez az üzlet szimpla technológiatranszfer volt” – fogalmazott neve elhallgatásával egy minisztériumi forrásunk.

Tehát az Eximbank a kínai céggel kötötte a hitelszerzõdést, méghozzá meglehetõsen kedvezõnek tûnõ feltételekkel. Tudomásunk szerint a vételárnak csak tíz százalékát kellett önerõbõl kifizetnie a Dzsong Hszingnek; vagyis az EU-Milk összesen 2,2 millió eurót kellett, hogy kapjon az exportált technológiáért.

Nem fizetnek

A kölcsönt így értelemszerûen a kínai cégnek is kell törlesztenie. Vagyis csak kellene; ez eddig információink szerint nem történt meg, holott a 2007 õszi megállapodásban szereplõ kölcsönnek már a tõkerészét is törleszteni kellene (úgy tudjuk, valamennyi kamatot törlesztettek, de forrásaink információi eltérõek arról, hogy ezt a kínaiak vagy az EU-Milk fizette-e meg az Eximbanknak).

Nemcsak a hiteltörlesztés várat magára, hanem ami sokkal fontosabb, a sorozatgyártás is (holott napi százezer darabos kapacitást terveztek). A két cég 2008 elején jelentette be, hogy megkezdték a gyárépítést, majd idén tavasszal elindult a próbaüzem. És azóta is tart. Forrásaink megerõsítették olvasóink levelét, miszerint valóban komoly vitába keveredett a magyar és a kínai cég, de nem azon, hogy a várható profitból milyen arányban részesüljenek.

Egy kis kifogás

Hanem egyfelõl azon, hogy a kínaiak szerint a magyar technológia nem alkalmas arra, hogy folyamatosan azonos minõségen termeljen, néhány napos távlatokban is annyira eltérõ minõségû és méretû csokis túrórudak jönnek le a gépsorról, hogy a terméket még szabványosítani sem lehetett (hiszen ilyen termékre eddig, mivel nem ismerték az országban, szabvány sem volt).

Csakhogy úgy tudjuk, miközben a Dzsong Hszing azt állítja, hogy a próbaüzem alatt nem volt stabil a termelés, a magyar fél azzal érvel, hogy a gépet a kínaik átvették, a próbaüzem kezdetén elismerték, hogy jó a technológia, ahogyan elismerték a hitelfizetési kötelezettségüket is (amit most a gyártási nehézségekre hivatkozva mégsem teljesítenek).

Családban marad

A magyar álláspont szerint ugyanakkor a kínaiak azok, akik – nemcsak a törlesztés elmulasztásával – nem teljesítették a kötelezettségeiket. Információink szerint az EU-Milk a Dzsong Hszinggel történt szerzõdéskötés után megállapodott egy helyi marketinges céggel a termék kínai bevezetésérõl.

Forrásaink szerint ezért több mint félmillió eurót (nagyjából 150–170 millió forintot) fizettek ennek a cégnek reklámtevékenységért. Úgy tudjuk azonban, hogy ez a társaság – amelynek egyik vezetõje rokoni kapcsolatban áll a Dzsong Hszing egyik vezetõjével – a munka elvégzését eddig semmivel, sem tévéhirdetések felvételeivel, sem óriásplakátokkal, sem újsághirdetésekkel nem tudta igazolni.

Senki nem mond semmit

Természetesen a nem hivatalos forrásokból szerzett információinkat szerettük volna az érintettekkel kommentáltatni. Az Eximbanktól, mint írtuk, nem hívtak minket vissza. A magyar cégek külföldi befektetését ösztönzõ ITD Hungarynél közölték, hogy az üzletet az ITD nélkül bonyolította annak idején az EU-Milk, így nekik nincsenek információik az ügyrõl.

A pekingi magyar külgazdasági szakdiplomata, Wolf Csaba, amikor elértük, éppen tárgyalt, röviden csak annyit mondott, hogy tudomása szerint az EU-Milk valóban nem vegyesvállalatba szállt be, hanem csak gépsort adott el a kínai cégnek, és hogy az Eximbank valóban nem a magyar, hanem a kínai vállalattal kötött szerzõdést. Arról azonban, hogy a beruházás hol tart most, nem voltak aktuális információi.

Cégkavalkád

Az EU-Milket változatlanul nem sikerült elérnünk. A cég igencsak kezdetleges, helyesírási hibáktól sem mentes, az extra.hu tárhelyén fellelhetõ honlapján két telefonszámot közöltek, egy vonalast és egy mobilt. A vonalas hívásakor géphang közli velünk, hogy a hívott számon elõfizetõ, illetve szolgáltatás nem kapcsolható, a mobil kicsöng, majd bekapcsol a hangposta, vagyis csak bekapcsolna, új üzenetnek már nincs hely rajta.

A két telefonszám egyébként nem is az EU-Milk nevén van – arra a Google segítségével találtunk egy harmadik számot, ezen egyszer tudtunk beszélni valakivel, aki nem mutatkozott be, csak azt mondta, hogy a vezetõség éppen tárgyal, próbálkozzunk késõbb, aztán minden hívásnál bekapcsolt a fax –, hanem a Tip-Top Gun Bt. nevén. Ezt a céget egy személy köti az EU-Milkhez: Tóthfalusy Péterné, aki a fõváros XV. kerületében bejegyzett Tip-Top Gunban éppúgy tulajdonos és ügyvezetõ, mint az EU-Milkben, emellett idén áprilisig elõbbi székhelye az a budapesti, Klauzál téri cím volt, ami az egyébként ceglédi bejegyzésû EU-Milk honlapján is címként szerepel. A Tip-Top Gun egy másik telefonszámán sikerült Tóthfalusyné férjével beszélni, aki megígérte, hogy átadja elérhetõségeinket feleségének, aki majd visszahív. Erre azóta is várunk.

Nincs a teremtésben vesztes, csak

„Ez nagyon összetett ügy, nagyon sok szálat kell majd kibogozniuk az arra illetékeseknek” – mondta egyik forrásunk. Egyelõre az látszik biztosnak, hogy van egy gépsor valahol Pekingtõl kétszáz kilométerre, egy kisvárosban, amire kétmillió eurós állami hitelt nyújtottak.

A pénz eljutott ugyan a magyar céghez, de az annak egy részét vissza is forgatta a kínai piacra, egyelõre úgy tûnik, eredménytelenül. A törlesztés viszont nem kezdõdött el, és a kölcsönszerzõdést – korábbi hírek szerint a kínai partner három hónapig tartó átvizsgálása után – a szintén állami tulajdonú Mehib biztosította. Most tehát úgy tûnik, könnyen kétmillió eurós állami buktával zárulhat a nagy kínai túrórudi-biznisz.