2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Sztrájkolni kezd a Kliket levélben kiosztó tanárnõForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-03-07 09:13:48
Szalayné Tahy Zsuzsa, a zuglói Szent István Gimnázium tanára Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben azt írja: március 15-tõl sztrájkolni fog, mégpedig úgy, hogy nem hajlandó beírni egy jegyet sem. Szalayné február közepén került be elõször a hírekbe, amikor nyílt levélben szólt be tankerületi vezetõjének, miután a Klik a miskolci tanártüntetés miatt elmaradt órák miatt rászállt Pukli Istvánra.

A tanárnõ kiállásának oka a bejegyzés szerint, hogy munkaerõhiány miatt az iskolájukban lassan már nehézségekbe ütközik egyes tárgyak szakszerû megtartása, illetve az, hogy a mostani tantervet lehetetlen végigtanítani a rendelkezésre álló idõ alatt. Mint írja, 

Több csoportról tudok, ahol rendszeresen az adott tárgyból végzettséggel nem rendelkezõ tanít, miközben a szaktanári állás meghirdetése nem történt meg. (..) Az egyik csoportomat félév után vettem át úgy, hogy fél éven keresztül nem volt szakszerû helyettesítésük. Többségük most érettségizik. Néhány osztályban más tantárgyat tanító tanár fog tanítani - a saját tárgyát. Mibõl fog jegyet adni?

A jegybeírás megtagadásának egy darabig nem sok hatása lesz Szalayné szerint, 45 nap múlva viszont le kell zárni az érettségizõk jegyeit, és ekkor már gondot okozhatnak a hiányzó jegyek. A sztrájkhoz követeléseket is megfogalmazott a tanárnõ, azt szeretné elérni, hogy: 
július 1-tõl állítsák vissza a 2008-as Nemzeti Alaptantervet,
szeptember 1-tõl érvényesítsék a 2008-as NAT-ban foglalt mûveltségterületekre vonatkozó idõarányokat a kerettantervi alap óraszámokra, ami az adott évfolyamon kötelezõ óraszám legfeljebb 85%-a,
a tanári státuszok számításánál - a csoportbontásokat is figyelembe véve - kötelezõ óraszámként 18 tanóra + 4 tehetséggondozó/korrepetáló/felügyelõi/egyéni vagy szakköri foglalkozás óra szabályt alkalmazzák,
biztosítsák a tanórák szakos ellátását.

Szalayné a posztban arra is kitért, hogy a jegyekkel kapcsolatos teendõkön kívül igyekszik megfelelni a tanári munka követelményeinek:

Ígérem, hogy sztrájkom minden pillanatában (amikor épp jegyet kellene beírni munkaidõben) a diákokkal leszek, vigyázok testi-lelki épségükre.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!