2019. december 11. Szerda, Árpád.
 
Oktatási demonstráció – Pukli: pedagógussztrájk lehet március végénForrás: Hajdú-bihari Napló
Utolsó módosítás: 2016-03-16 09:33:25
Budapest – Bocsánatkérésre szólította fel a kormányfõt és az államfõt, és érdemben tárgyalóképes kormányzati delegáció felállítását követelte a keddi oktatási demonstráción Pukli István iskolaigazgató, aki ezek elmaradása esetére egyórás országos pedagógussztrájkot helyezett kilátásba a Kossuth téren elmondott beszédében.

A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint az oktatás átalakításáról “valóban tárgyalni képes” kormányzati delegáció felállítására van szükség, valamint arra, hogy a kormányfõ és az államfõ kérjen bocsánatot “az elmúlt hat évben megalázott emberektõl”. Ha ez nem történik meg március 23-án éjfélig, akkor március 30-ára egyórás sztrájkot hirdetnek – mondta a teret megtöltõ tüntetõk elõtt. Hozzátette: erre az egy órára “leáll az élet”, és kimennek majd az iskola épülete elé. Ha nem érnek el eredményt, akkor az egy óra két hét múlva már két óra, aztán három óra lesz, és így tovább – jelezte.

Az iskolaigazgató követeléseikrõl a sajtó nyilvánosságra elõtt tárgyalna, szerinte hozzáértõ és humánus emberekre van szükség, Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere és Palkovics László oktatási államtitkár lejáratta magát, és a billegõ, törött lábú kerekasztalt ki kell cserélni megbízható tárgyalóasztalra, és valódi társadalmi párbeszéd valósuljon meg – fûzte hozzá.

Szavai szerint a demonstráción velük volt “lélekben” a társadalom 75 százaléka, a Fidesz-szavazók 67 százaléka, 950 intézmény, 70 támogató szervezet és 35 ezer magánember. A Tanítanék Mozgalom kezdeményezésére létrejött tüntetésen a szervezõk közlése szerint egyébként 50-80 ezren vettek részt.

Pilz Olivér, a tiltakozásokat elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára “nemzeti konzultáció keretében” ismertette 12 pontos követelésüket, köztük az oktatás európai szintû finanszírozását. Elvárásaik között sorolta a diákok terheinek csökkentését, mint mondta, ha a heti munkaidõ negyven óra, nekik se kelljen több idõt tanulással tölteniük. A pedagógusok kötelezõ óraszámát 22 órában kell meghatározni – rögzítette, hozzátéve: az ezen felüli kötött munkaidõt el kell törölni.

 

Törley Katalin, a tüntetés egyik szervezõjeként azt mondta, tanárként a diákok érdekei a legfontosabbak. Azt szeretnék, ha minõségi oktatásban részesülnének a gyermekek, és az óvodától kezdve segítenék képességeik kibontakozását, majd nyitott, befogadó, a társadalmi mobilitást támogató felsõoktatásban vehetnének részt. Mint mondta, õk szóltak, hogy a 2011-ben elfogadott törvény nem mûködik, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem mûködik, hogy a tanárok, a diákok és a szülõk egyaránt szenvednek. “Nem kaptunk választ, kokikat kaptunk és sallereket, hogy fogjuk be szánkat” – fogalmazott, hozzátéve: elcsendesedtek, de ez a csend nem a megalázkodásé, ez a nép csendje, ami erõsebb a kiáltásnál.

L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója arról beszélt, hogy az oktatás feladata a társadalmi különbségek mérséklése, de ma az oktatási rendszer éppen eszköze a társadalmi egyenlõtlenségek növelésének.

Neubauer Sándor a szülõk nevében arról beszélt, hogy nem pártszimpátia alapján bírálják az oktatási rendszert. Kijelentette: 2011 óta azt érzi, az idõt vissza akarják fordítani, az iskolaigazgatókat béna kacsákká teszik, a gyerekeket “janicsárképzõkben cselekvõképtelen alattvalókká” akarják nevelni.

Sándor Mária ápolónõ szerint szabadságharcot vívnak, ahogy 1848-49-ben, és egyre többen vannak, egyre nagyobb a szövetségük.

 

A Hõsök terérõl a Kossuth térre vonulók többsége megfogadta a szervezõk kérését és kockás ingben, sálban, kendõben, valamint esernyõvel jelent meg a demonstráción. A Parlament felé, esernyõk alatt vonuló menet elején egy “Tanítanék! Gyermekeink jövõje a tét” feliratú transzparenst vittek, amelyen egy kokárda és egy kockás ing is látható volt. Sokaknál táblák voltak, ezeken olyan feliratok voltak olvashatók, mint “Nem ártani”, “Követeljük a Klik azonnali feloszlatását” és “Autonómiát! Óvodától egyetemig”. A tömegben többször skandálták a “Nem hagyjuk!” és az “Orbán, takarodj!” jelszavakat.

 

Hajdú-bihari Napló

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!