2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Pont a rendõrség melletti bicikliúton szabálytalankodnak a legtöbbször ÚjfalubanForrás: Hajdú-bihari Napló
Utolsó módosítás: 2016-04-19 09:57:26
A változással járó feladatait is zökkenõmentesen teljesítette a rendõrkapitányság.

Nagy változást hozott a városi rendõrkapitányság életében, hogy tavaly júliustól Magyarország egyik legnagyobb kapitányságává vált, a megye 82 településbõl 38 felügyeletét látja el – hangzott el képviselõ-testület legutóbbi ülésén. Ezen dr. Tóth Ferenc rendõrkapitány számolt be a rendõrkapitányság közbiztonsági és bûnügyi helyzetérõl.

Az alezredes kiemelte, a komoly szakmai munkát igénylõ átállás a nehezebbé váló vezetésirányítási feladatok ellenére is zökkenõmentesen sikerült.
Kevesebb bûneset

A bûncselekmények száma 2014-hez viszonyítva tovább csökkent, ami azért nagydolog, mert az összevetésben már a megnövelt illetékességi terület szerepel. A rendõrkapitányság emelkedõ nyomozáseredményességi mutatókat tudott produkálni, összességében a 153 kapitányság közül a 30–50. helyet foglalja el. A kapitány úgy jellemezte magukat, hogy alapvetõen tájékoztató, segítõ, informáló jellegû rendõri szolgálatot látnak el az országos rendõrfõkapitány által meghatározott intézkedési kultúraváltás jegyében.

Beszámolójában a kapitány elmondta, a balesetek számában tapasztalható emelkedés, de ez a csatlakozott területekhez köthetõ, azok nélkül a mutatók megegyeznének a 2014-es adatokkal. Továbbra is meghatározó a 47-es és 42-es fõutak forgalma, 2014-ben 800 ezer ki- és 800 ezer belépõ gépjármûvel számoltak, tavaly pedig 2 millió 350 ezer gépjármû haladt át az ártándi határátkelõhelyen, ami a berettyóújfalui körforgalmat is terheli. Ehhez képest a 124 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset nem sok, de egy ember sérülése vagy halála is megköveteli, hogy a rendõrkapitányság kiemelten kezelje ezt a problémát. Ezért a sebességmérõ készülékek továbbra is napi 24 órában fognak üzemelni a területen. Céljuk, hogy lassítsák a forgalom dinamikáját, mert ez segít a bekövetkezõ balesetek súlyossági fokának a csökkentésében.
Figyelmetlen kerékpárosok

Hagymási Gyula képviselõ hozzászólásában kiemelte, hogy a beszámoló szerint a rendõrkapitányság tavaly több bûncselekményfajtában 100 százalékos felderítési mutatókkal büszkélkedhet. Hozzátette, a városban egyre több kerékpárút és kerékpáros van, azonban sokan nem tartják be a közlekedési szabályokat. Az egyik ilyen éppen a rendõrség melletti, a másik a Kádár utcán található kerékpárút, melyek egy-egy utat kereszteznek, de a biciklisek az elsõbbségadási szabályokat figyelmen kívül hagyják, ezért a helyi médián keresztül rá kellene irányítani a kerékpárosok figyelmét az említett csomópontokra. Szántai László képviselõ a közterületi szolgálat óraszám-növekedését emelte ki, ami a lakosság biztonságérzetét nagyban javítja.

A testületi ülésen részt vevõ dr. Gyurosovics József megyei fõkapitány szerint rendszerváltás óta nem volt ilyen kevés bûncselekmény és ilyen eredményesség Hajdú-Biharban, mint tavaly, s ehhez nagyban hozzájárult a berettyóújfalui kapitányság is. A beszámolót a képviselõ-testület egy tartózkodás mellett 10 igen szavazattal elfogadta.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!