A padon mellettem feszengõ, lábaival doboló, közben mélyeket sóhajtozó 19 éves Angéla a Gyöngyösi Járásbíróság egyik földszinti tárgyalótermében hat másik kortársával együtt arra várt, hogy a bíró tanúként meghallgassa. Angéla és társai csak pár a 63 roma fiatal közül, akik az Esélyt a Hátrányos Helyzetû Gyerekeknek (CFCF) alapítvány segítségével kártérítési pert indítottak az iskolai évek alatt elszenvedett szegregáció, és azok következményei miatt.

A képek az ügy egy korábbi tárgyalásán készültek.
Fotó: Ferenczy Dávid / Abcúg

Azt a Kúria már tavaly márciusban kimondta, hogy a gyöngyöspatai általános iskola roma diákjait jogellenesen különítették el nem roma társaiktól, a szegregáció miatt alacsonyabb minõségû oktatás kaptak. A mostani pert azért indította a CFCF, hogy az érintett gyerekek kapjanak kártérítést az iskolától, az önkormányzattól és a Kliktõl. Tanulónként minden szegregált osztályban töltött tanév után 500 ezer forintot kérnek. Az lehet jogosult a kártérítésre, aki a per indítását megelõzõ öt évben tanulója volt az iskolának. A kártérítési perben részt vevõ gyerekek egy része még most is a gyöngyöspatai iskola tanulója, de vannak köztük olyanok is, akik már kijárták a nyolc osztályt.

A per nem vagyoni kártérítésrõl szól, mert nem tudják számlákkal bizonyítani, hogy melyik gyereket mekkora kár érte a szegregáció miatt. “Ezt nem lehet számszerûsíteni, hogy mennyit ér az, hogy egy gyerek úgy került ki az iskolából, hogy se írni, se olvasni nem tud” – mondta az alapítvány jogásza. A gyerekeket ért kár két dologból adódik össze: egyrészt hátrány érte õket az etnikai alapú szegregáció miatt, másrészt hátrány érte õket az alacsonyabb minõségû szegregált oktatás miatt, mert nem szerezték meg azokat a kompetenciákat, amelyek a Nemzeti Alaptantervben szerepelnek célként. Ezért csökkent annak az esélye, hogy a személyiségüket kibontakoztassák, a társadalom elismerje õket, és, hogy megfelelõ jövedelmû munkát kapjanak.

De legalább ennyire fontosak a szeparáció miatti lelki sérülések, fõleg a kisebbrendûségi érzés kialakulása. A szegregált oktatás miatti korábbi bírósági ügyekben a meghallgatott szakértõk, pszichiáterek egybehangzó véleménye volt, hogy ha egy gyereket a többiekbõl elkülönítve oktatnak, az súlyos és maradandó károkat okoz.

Fotó: Ferenczy Dávid / Abcúg

A bíróság elsõ körben azokat a nagykorúakat hallgatta meg, akik korábban az iskolába jártak. A gyerekeket képviselõ ügyvédek egyik fontos feladata annak bebizonyítása, hogy a roma diákokat a B osztályba, külön tették, míg a nem roma gyerekek az A osztályba jártak. A volt diákok közül nem volt olyan, aki legalább egy évet ne töltött volna el a teljesen szegregált osztályban, de akik integrált osztályba jártak, õk is arról számoltak be, hogy osztályon belül is elkülönítették õket.

A Klik és a gyöngyöspatai iskolának van egy közös ügyvédje, illetve a gyöngyöspatai önkormányzatnak is. Elõbbi szinte kivétel nélkül megkérdezte a gyerekektõl, hogy tudják-e, miért vannak most a tárgyalóteremben, mondják meg, mit akarnak, mihez kezdenének a pénzzel. Volt olyan diák, akitõl pedig azt kérdezte, vajon tudja-e mit jelentenek a következõ szavak: frusztráció, kisebbségi érzés, szegregáció. A gyerekek többsége ezekre a kérdésekre nem tudott válaszolni. Az alperesi oldal ügyvédjeinek kérdéseibõl arra lehet következtetni, hogy szerintük a gyerekek meghiúsult jövõjérõl nem csak az iskola tehet, legalább akkora szerepe volt abban, ahol most tartanak, a családi hátterük.

A fiatalok bíróság elõtt tett beszámolói több ponton is nagyon hasonlóak voltak, és a következõkrõl szóltak:
hiába volt az órarendjükben informatika óra, azt sosem tartották meg nekik. Volt, aki helyette matekozott, olvasott, mások filmet néztek, de óra helyett lehetett azt is választani, hogy játszanak az udvaron. “Szerintem azért nem akartak minket oda beengedni, mert azt hitték, hogy majd úgyis ellopunk valamit, vagy, hogy bevisszük a tetveket” – mondta a bírónak az egyik fiú. Egy másik lány, Vivien úgy emlékszik, hogy a tanára a következõvel indokolta, hogy miért nincs informatika óra: “Nektek hiába tanítjuk az informatikát, ti úgysem értitek meg”.
leckét szinte sosem kaptak. Azoknak a roma gyerekeknek, akik az A osztályba jártak, a tanár azt mondta, hogy amit most diktálni fog, azt nekik nem kell leírniuk. Volt, hogy önszorgalomból elkérték a többi gyerek leckéjét, de hiába csinálták meg, azt sosem ellenõrizték le a tanárok.
felelniük sem kellett. Egyikük, Alex arra emlékszik, hogy talán párszor kikérdezték versekbõl, de azok is legfeljebb két versszakosak voltak. “Valami Arany János versre emlékszem, de pontosan nem tudom megmondani”.
volt úszásoktatás is az iskolában, csak nem a roma gyerekeknek. Õk nem vettek részt rajta, ahogyan arról sem szóltak nekik, hogy táncot is tanítanak. A faliújságról látták meg a lehetõséget, de papírt nem adtak nekik, amin jelentkezni lehetett volna.
egyik tanúskodó volt diák sem emlékszik rá, hogy valaha lettek volna osztálykiránduláson, az egyik évben pedig az iskola farsangi ünnepségére sem engedték be õket. “Az osztályfõnök azt mondta nekünk, hiába jöttök oda, úgysem lesztek beengedve. Mi mégis oda mentünk a mûvelõdési házhoz, de az ajtóban ott álltak a tanárok, és tényleg nem engedtek be minket” – mesélte a 19 éves Dávid.

Fotó: Ferenczy Dávid / Abcúg
érettségijük nincs, egyetlen fiú szerzett szobafestõ mázoló szakmát, de a többiekkel együtt õ is közmunkán dolgozik, vagy alkalmi munkákat vállal. Bár szinte kivétel nélkül megpróbálkoztak a továbbtanulással, még akiket fel is vettek a szakiskolába, õk is pár hónap után kibuktak. Azt mondták a bírónak, azért, mert annyira le voltak maradva tudásban, hogy nem bírták tartani a tempót.
angolórájuk is gyakorlatilag hiába volt, mert az órákon a számokon, az állatneveken és a színeken kívül mást nem tanítottak meg nekik.
a volt diákok azt mondták, a tanárok szinte soha nem magyarázták el nekik, ha valamit nem értettek.
szintén általános jelenség volt, hogy a roma diákok nem az évfolyamuknak megfelelõ tankönyvbõl tanultak, hanem legalább két-három évvel fiatalabbaknak valóból. “Hetedikben például a negyedikes magyar könyvet használtuk. Azt mondták, azért, hogy ismételjünk” – hangzott el az egyik tanúvallomásban. Alex arra emlékszik, hogy hetedikben tanította nekik a tanár a szorzótáblát.
a B-seknek az iskola földszintjén volt a tantermük, õk a felsõ szintre, a nem roma gyerekek közé nem mehettek. “A lenti wc-t használhattuk csak, ami nagyon ocsmány volt. Inkább egész nap visszatartottam, és megvártam míg hazaérek. Ha véletlenül a fentibe mentünk, akkor szaktanárit vagy igazgatóit kaptunk” – mesélte a most húszéves Angéla.
több volt diák is beszámolt róla, hogy otthon panaszkodtak, de miután a szüleik bementek szólni, csak rosszabb lett a helyzet.” A tanárok kérdõre vontak, hogy mit árulkodom otthon. Azt is mondták, hogy mi csak melegedni járunk be ide, meg a meleg ételt megenni a menzán” – mesélte Angéla.
a fiatalok szerint sokkal többre vihették volna, ha megkapják a kellõ alapot az iskolától. Úgy nem lehet szakiskolába menni, hogy írni-olvasni alig tudunk – mondta egyikük. Nagy dolgokra egyikõjük sem vágyott, a fiúk közül a többség hegesztõ szakmát szeretett volna szerezni, a lányok pedig vagy péknek, vagy varrónõnek tanultak volna.

A gyerekeket képviselõ ügyvéd és az alapítvány munkatársai szerint sok múlik azon, hogy a bíró mind a 63 gyereket külön meg akarja hallgatni, mert ha igen, az nagyon el fogja nyújtani az eljárást, és talán csak évek múlva születhet ítélet.