2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Bizarr diplomagyár épült Sümegen Isten és az MNB támogatásávalForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-04-28 13:03:14
Címkék: Bihari hírek
A Balog Zoltán vezette Emmi év elején hitelesítette, így õsztõl már indulhat is a tanítás a sümegi John Henry Newman Oktatási Központban, amelynek anyacége már alakuláskor csinos összegeket nyert el az MNB-alapítványoktól. Az intézmény háttere zavaros, szellemi atyja egy korábban politikusok kamudiploma-botrányairól elhíresült férfi, a képzési koncepció pedig erõsen összeesküvéselmélet-gyanús. Megnéztük az állítólag magánfinanszírozású iskolát, amelyet Sümeg önkormányzata is támogat, pedig elõtte már több városból elhajtották a szervezõit.

Diplomát szeretne?

De nem éri el a minimális pontszámot?

Ne keseredjen el, VAN MEGOLDÁS!

Ezt a szöveget írta szórólapjára a John Henry Newman Intézet, amely a közösségi fõiskolákról szóló törvény életbe lépése után idén januárban akkreditált felsõoktatási intézménnyé vált Magyarországon, és õsztõl iskolát indíthat Sümegen – ehhez az önkormányzat két szép, de belül romos, felújításra szoruló épületet is adott nekik, bár állapota alapján ezek közül az egyikben még jó darabig nem lesz semmi.

A Jövõegyetemnek nevezett, de valójában diplomagyárnak tûnõ ködös koncepcióval és a mögötte álló furcsa figurákkal foglalkozott már a sajtó, de most az MNB-alapítványok botránya miatt újra ráirányult a figyelem. Kiderült ugyanis, hogy a John Henry Newman Oktatási Központ Kft. több mint 28 millió forintos támogatást kapott a Pallas Athéné alapítványoktól különféle projektjeire.

A sümegi John Henry Newman Oktatási Központ épülete.
Fotó: Bõdey János

Az MNB-alapítványok egyik kiemelt célja hivatalosan az oktatásfinanszírozás, így elsõ pillantásra nincs semmi meglepõ abban, hogy a JHNOK sikerrel pályázhat néhány célzott támogatásra, de a fõiskolát közelebbrõl megnézve azért jobb helyet is el tudnánk képzelni ennek a pénznek. A pénzt négy tételben utalták ki az fõiskolát mûködtetõ cégnek:
Elsõ körben 2015 szeptemberében kaptak 6,3 milliót a PADA-tól egy gazdaságetikai, illetve egy genderelméleti könyv kiadására, elõbbi a globalizáció, utóbbi pedig a genderforradalom hatásaival foglalkozik a társadalmi normarendszerre, az intézmény politikai irányultságából következtetve a kötetek valószínûleg ezek keresztény-konzervatív kritikáját fogalmazzák meg.
Három nappal késõbb a PAGEO dobta meg õket 9,5 millió forinttal interdiszciplináris gazdaságetikai konferencia szervezésére.
Majd októberben ismét a PADA-val szerzõdtek 1,3 millióra a Korszerû szövetkezeti elvek címû tárgy támogatására.
Decemberben pedig Az argentin szuverén adósság kezelésének alternatív módszertana és annak tanulságai a magyar párhuzamok tükrében elnevezésû projektjükre vágtak hozzájuk közel 11 milliót.
Fõiskolát álmodott az önjelölt lovagprofesszor

Tehát szûk három hónap alatt egész csinos összeget akasztott le az MNB-tõl a magát közösségi fõiskolának tituláló projekt, melynek megálmodója Kertész-Bakos Ferenc. Kertész-Bakos a Wekerle Sándor Üzleti Fõiskola tanára, korábban csupa zavaros oktatási ügy kapcsán bukkant fel a neve a médiában. Elõször 2013-ban találták meg, amikor kiderült, hogy a Zöldhatóságot vezetõ Tolnai Jánosné „Tüzépes” Kati diplomája arról a kamuegyetemrõl származik, amelynek Kertész-Bakos a dékánja.

Kertész-Bakos ragaszkodott hozzá, hogy bár a Pro Deo State University által kiállított papírokat Magyarországon nem ismerik el automatikusan, attól még azok valós diplomák, így az idõközben lemondott Tolnainé és a saját egyetemi, illetve doktori végzettsége sem kamu. A papírok fizikailag egyébként tényleg léteznek, a sajátjait KBF meg is mutatta a nyilvánosságnak egy tavaly õszi eseményen, de ez persze még nem jelenti azt, hogy bármi jelentõségük lenne, vagy valódi oktatás folyna az intézményben, ami kiállította.
A Pro Deo State Universityrõl azt érdemes tudni, hogy Kertész-Bakoson és Tolnainén kívül több közszereplõ kamudiplomáját, illetve doktoriját is kiállította.

Itteni tanulmányai alapján állította magáról többek között Gyenes Levente gyömrõi polgármester, hogy doktori címe van, de miután cikkezni kezdtek róla, inkább eltüntette neve elõl a titulust.

A John Henry Newman Oktatási Központ könyvtárterme
Fotó: Bõdey János

A PDSU-t a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége tartja fenn. A bonyolult nevû szervezet Kertész-Bakos megfogalmazásában egy „a Magyar Köztársaság által diplomáciai szinten el nem ismert, ugyanakkor létezõ, és magát terület nélküli rendi államként meghatározó” valami, egyetemének New York-i székhelyére azonban csak egy lemezkiadó van bejelentve. A kettõ közti kapcsolat a kiadó által futtatott Manowar zenekar frontembere lehet, aki a különös „lovagrend” tagja is egyben. A kusza szervezetrõl, amelyet csak néhány ország ismer el a világon, az Átlátszón olvashat bõvebben .

És ha már a régebbi cikkeknél tartunk, Kertész-Bakost kérdeztük arról is, mit szólt a sajtóban megjelent, személyét érintõ állításokhoz, és ha olyan biztos az igazában, miért nem kért soha helyreigazítást. Erre azt válaszolta, az embereket úgyis csak a botrány érdekli, ezért ennek nem lett volna értelme.
Papír nincs, de a felsõoktatásban tanít

Kertész-Bakosnak tehát nincs Magyarországon elismert diplomája és doktori fokozata, a John Henry Newman Oktatási Központ szervezésében meghirdetett Közpolitikai Akadémiák elõadójaként ugyanakkor a professzor címet használja. Az Index megkeresésére elmondta, hogy papírjai jelenleg valóban nem érnek semmit a magyar felsõoktatásban, de erre egyelõre nincs is szüksége, mivel csak a népfõiskolaként mûködõ közpolitikai akadémián ad elõ, az év elején akkreditált felsõoktatási képzésükben nem oktat.
Kertész-Bakos Ferenc
Fotó: Bruzák Noémi

„Ha beszállok az oktatásba a fõiskolán, majd honosítom a diplomámat" – magyarázta. Az említett népfõiskolai projekt keretében olyanokkal osztja meg a pódiumot, mint például a KDNP-s Benda József, aki vad népesedéspolitikai eszméirõl vált ismertté.

A honosított diploma hiánya mostanáig nem zavarta Kertész-Bakost abban, hogy fõiskolán tanítson. Több választható tárgyat is visz a Budapesten található Wekerle Sándor Üzleti Fõiskolán, amelyek a hallgatói visszajelzések alapján kifejezetten népszerûek. Az oktatási központ ötlete is a Wekerlén született, ahol elõször John Henry Newman Intézet néven mûködtek a fõiskola néhány másik tanárával együtt.

Az intézet kötelékébe tartozó tanárok többek közt keresztény-konzervatív szemléletû értékelméletet, kulturális antropológiát és globális etikát is tanítanak a wekerlés diákoknak, õsztõl pedig a sümegi közösségi fõiskolán is folytatják tevékenységüket, ahol formailag a Wekerle kihelyezett képzése folyik majd egy plusz ideológia lórúgással megspékelve.
Már csak a kereszténység segíthet rajtunk
Az iskola névadója

John Henry Newman a 19. században élt anglikán, majd katolikus teológus, bíboros volt. Pályája során többek között az Oxfordi Egyetem lelkészi szolgálatát is ellátta, az Oxford-mozgalom egyik szellemi atyjaként tartják számon. Ez a mozgalom indított irodalmi hadjáratot az anglikán „high church”-ben eluralkodó liberalizmus ellen, és közelítette az anglikán vallást a katolikushoz.

Newman végül odáig jutott a katolicizmusban való elmélyülésben, hogy arra a meggyõzõdésre jutott, a katolikus egyház az igaz keresztény õsegyház. Ezért 1843-ban lemondott anglikán lelkészi posztjáról, és 1845-ben áttért a katolikus egyházba, ettõl kezdve katolikus teológusként, 1879-tõl pedig már bíborosként is tevékenykedett élete végéig.

A Balog Zoltán vezette Emmi által akkreditált sümegi fõiskola a honlapján és az oktatás helyszínén járva is furcsa hibridnek tûnik. Az intézmény weboldalán közzétett küldetésében nagyon erõs mondatok szerepelnek, rögtön azzal nyit, hogy:

A társadalom eltávolodott attól az Istentõl, akit korábban az ember az abszolút igazsággal és igazságossággal azonosított. Elárasztotta pornográfiával és kulturálatlansággal a világot, megmérgezte a nemeket, és aláásta a férfi és nõ közti kapcsolatot. Ezért az emberiség ma egy morbid, dekadens, enervált, felületes, képmutató társadalomban él, ahol az emberek kiárusítják magukat, hogy munkához jussanak, és ahol a tömegtájékoztatás és a nevelés a propaganda és a tudatipar áldozatává lett.

A folytatásban még hosszan ragozzák a világ elfajzottságát, és azt írják, az általuk nyújtott „interdiszciplináris képzésen” részt vevõ hallgatókból érzékeny és jól informált értelmiségiek lesznek, akik képesek önkiteljesedésre és szakmai önmegvalósításra.

A küldetésben megfogalmazottakhoz még ad egy kis pluszt az iskola szellemi atyjaként mûködõ Kertész-Bakos Wikipédia-oldalán fent lévõ szöveg, amely az önjelölt professzor munkásságát foglalja össze. KBF szerint a kapitalizmus logikájából törvényszerûen következõ ellenkulturális mozgalmak – a new age és az újpogányság – térhódítása a nemzetközi szabadkõmûvesség ideológiai gyõzelme, amellyel szemben csak a kereszténységhez való visszatérés lehet általános érvényû megoldás. 
Széles Gábor mind a tíz ujját megnyalná

Az összeesküvés-elméletekbõl ismerõs szabadkõmûvesezés, a keresztény-fundamentalista gondolatok és a fogyasztói társadalom erõteljes bírálata önmagukban még könnyen összeszervezhetõk egy Széles Gábor-i értelemben vett logikai rendszerbe, az viszont ennek fényében elég meglepõ, hogy milyen képzéseket hirdettek meg az újdonsült fõiskolán:
szeptembertõl gazdálkodás és menedzsementet, illetve kereskedelem és marketinget tanítanak majd

levelezõ szakos BA-hallgatóknak Sümegen. A képzések leírását bármelyik, teljesen mainstream üzleti fõiskola honlapjáról is átemelhették, annyira piacpárti és rendszerkonform mind a kettõ, ami furcsának tûnik ezzel az ideológiai hátországgal, meg is kérdeztük errõl Kertész-Bakos Ferencet.

KBF szerint ez csak látszólagos ellentmondás, és lehetséges a világnézetük beépítése a tanrendbe. "Nem értek egyet azzal, ahogy ma a hit és erkölcstant oktatják az iskolákban, külön tantárgyként. Az erkölcstanon oktatott elveknek inkább a többi óra anyagában kellene megjelennie, erre törekszünk majd mi is" – mondta.

Fotó: Bõdey János

Arra a kérdésre, hogy vajon mennyire lesznek piacképesek a keresztény szellemû kereskedelmi és menedzsmentdiplomák, a fõiskola megálmodója nem tudott válaszolni, de azt mondta, több Balaton-környéki vendéglátóssal is egyeztettek már, akik adott esetben szívesen fogadnák gyakorlatra a hallgatóikat.
Önfeláldozó tanárok pénzelik az iskolát?

Kertész-Bakos sietett leszögezni, hogy intézményük nem kap állami pénzt. Ez mondjuk csak részben van így, a három hónap alatt elnyert közel 30 millió MNB-alapítványi forintról ugyanis most már minden kétséget kizáróan kiderült, hogy közpénz. Ezek elméletileg célzott támogatások, tehát csak azokra a fentebb részletezett projektekre lehet elkölteni, amelyekre elnyerték õket, és négybõl három állítólag már meg is valósult.

Ezek viszont erõsen túlárazottnak tûnnek, pláne az iskola tanárait tömörítõ szellemi mûhely eddigi nyilvánosan megtekinthetõ projektjeihez mérten. Kifejezetten gyanús a tavaly októberben tartott kétnapos Elsõ magyar interdiszciplináris gazdasági konferencia, amelynek az interneten fellelhetõ nyomai pár rossz minõségben felvett videó és az elõadások alapján készült kötet. Ezek alapján a rendezvényen a szokásos antifeminista, modernitás- és felvilágosodáskritikus hangvételben osztották az észt részben külföldi elõadók 9 470 000 forintért. Mazochista hajlamúaknak ajánlom a Gabriele Kuby elõadását az ördögi genderforradalomról:

Ha elfogadjuk Kertész-Bakos állítását, miszerint az államtól pénzt nem kaptak, az MNB-s pályázati források pedig ténylegesen a projektekre mentek el, akkor
felmerül a kérdés, hogy mégis mibõl indítják be szeptemberben az iskolát.

Mikor errõl érdeklõdtünk, az intézmény atyja titokzatos választ adott: azt állítja, magánszemélyek dobták össze a kft.-t tulajdonló Kárpát-medencei Jövõegyetemért Egyesületnek az ehhez szükséges összeget. Hogy pontosan kik, arra nem akart válaszolni, de azt elárulta, hogy tetemes részét maguk a Wekerle Sándor fõiskola szeptembertõl Sümegen is tanító oktatói dobták össze a fõiskolai fizetésük jókora részérõl lemondva ezért a nemes célért.
Hamarosan Sümeg lesz az új Oxford

A hangzatos nevû jövõegyetem-projektet az állítólagos tanári áldozaton kívül Sümeg város önkormányzata is támogatja abban a reményben, hogy egy oktatási intézmény növelheti a térség népességmegtartó erejét. Végh László, Sümeg Fideszes polgármestere annyira megörült az ötletnek, hogy amikor Kertész-Bakosék megkeresték a John Henry Newman-tervvel, rögtön megkínálta õket két szép ingatlannal a városban: használhatják a korábban szülészetként, majd idõsek otthonaként szolgáló impozáns és egészen nagy, bár jelenleg lerobbant belvárosi épületet és a tõle pár perc járásra található volt óvodai épületet is.

Fotó: Bõdey János

A jövõegyetem-koncepció, melynek saját, nem túl futurisztikus honlapja is van, akár múltegyetemnek is nevezhetné magát, lényege ugyanis a középkori, egyházi fenntartású egyetemi rendszerhez való visszatérés egy „harmadik generációs, önfenntartó kampuszon”, amely a környezetével szimbiózisban mûködve szolgálja a térség gazdasági-szellemi fejlõdését. Az ambiciózus leírás szerint Sümegen egyenesen

Mikro-Oxford épül, ami a tudásteremtés új modelljét építi fel hazánk és távlatilag az egész közép-európai nagytérség számára.

A nagyszabású kampusznak egyelõre csak a kisebbik fele, a volt óvoda van készen nagyjából, ez az, amit hivatalosan a magánadományokból hoztak össze. Az épületet szépen rendbe hozták, frissen van festve, készen vannak a tantermek és számítógéptermek is, bár a könyvtár leginkább úgy néz ki, mintha fideszes nagymamák antikvár könyveibõl hordták volna össze. Itt indul majd szeptemberben a levelezõ szakosok tanítása, az elsõ évfolyam Kertész-Bakos szerint rögtön eléri majd a maximális, 120 fõs létszámot. Eddig a helyek harmada telt be a normál a felvételi eljáráson, de - ahogy az az iskola szóróanyagából is kitûnik -, õk elsõsorban a pótfelvételizõkre lõnek.
Isten és Matolcsy György segedelmével

Az iskolacsinálás nincs ingyen, a John Henry Newman tandíjakból tervezi fenntartani magát, jelenleg 168 ezer forint egy félév ára a honlap szerint. Vezetõje azt mondta, ahhoz, hogy az intézmény valóban rentábilis legyen, 500 fõs hallgatói létszámot kellene elérni, amit a következõ években be is céloznak. Ennyi diáknak már nem lesz elég a kisebbik épület, tehát fel kell majd újítaniuk az önkormányzattól kapott volt kórházat is, amit kívülrõl bekukucskálva elég lepukkantnak láttunk, de Kertész-Bakos szerint nem olyan vészes a helyzet.

Hogy erre, illetve az intézmény fenntartására az 500 hallgató elérésééig mibõl lesz pénz, azt Kertész-Bakos nem tudja, de nem tûnt úgy, hogy aggódna: az eddig is nagylelkûnek bizonyult oktatók majd lemondanak a honoráriumukról, illetve ahogy fogalmazott,

ha az Isten bárányt adott, legelõt is fog adni hozzá.

Isten legelõire a fõiskola leendõ diákjai is bizton számíthatnak, ugyanis már most létrehoztak két ösztöndíjpályázatot a részükre. A bõkezûbb, egymillió forintos Boldog Özséb-ösztöndíjat különféle egyházi szervezetek finanszírozzák (ez a teljes BA-képzés díját fedezi), a Sümeg önkormányzata által pénzelt városi ösztöndíjat pedig félévente újra meg kell pályázni. A város kifejezetten nagylelkû az oktatási központtal, hogy a két épület mellett még a kétes színvonalú képzésben tanulók egy részének tandíját is állja.

Fotó: Bõdey János

Kertész-Bakoséknak sokáig kellett keresniük, mire találtak olyan önkormányzatot, ami vevõ volt a terveikre: a Magyar Narancs információi szerint mielõtt kikötöttek Sümegen, már bepróbálkoztak Vácon, Kaposváron és Pécsett is, de mindenhonnan elhajtották õket, mert nem tûntek elég kompetensnek a városvezetõk számára. Hogy mivel gyõzték meg Sümeget, és hogy mennyi pénzt szán az önkormányzat a tanulók ösztöndíjaira, arról megkérdeztük a polgármestert, de cikkünk megjelenésééig nem kaptunk választ.

A John Henry Newman Intézet korábbi ötletei között egyébként szerepelt egy kifejezetten bevándorlókat célzó iskola alapítása is, amely az Európába érkezõket oktatta volna a zsidó-keresztény kultúrkör hagyományaira és értékeire, errõl azonban idõközben letettek, mivel Kertész-Bakos szerint a migránsválság óta a bevándorlási kérdésben a napi politikai szekértábor-logika érvényesül, õk pedig nem kívánnak belefolyni ebbe. Maradt tehát a jövõegyetem, amihez a jelen állás szerint a továbbiakban is számíthatnak Matolcsyék zsíros támogatására.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!