2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Megviccelte vendégeit, repülõvel majdnem levitte az egyikük fejétForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-05-05 10:07:33
Címkék: Bihari hírek
A Szegedi Járásbíróságon egy 2014-es ügy pere kezdõdött, amelynek a tétje, hogy egy kecskeméti pilóta mennyire volt felelõs és veszélyes egy súlyos balesetért. Az 57 éves pilóta és vendégei 2014 nyarán a pusztaszeri repülõtéren tartózkodtak egy tánctábor programjaként. A férfi sétarepülést tartott a saját motoros vitorlázórepülõjével és a húsztagú csoportnak - köztük a sértettnek - engedélyezte, hogy a reptéren a szélzsák közelében álljanak, és onnan integessenek a gép utasának, írja az MTI.

A vádlott, hogy megviccelje a lent tartózkodókat, a géppel közvetlenül a reptéren tartózkodók feje felett repült el. Az egyik ilyen alkalommal a gép olyan alacsonyan szállt, hogy az emberek egy része leguggolt, mások elfutottak, hogy ne sérüljenek meg. Késõbb a pilóta újból a korábban már megijesztett emberek felett akart elrepülni, de a gép a mankókerekével az egyik sértett fejének ütközött. A lány súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett el, amelyek maradandó fogyatékossággal is jártak.

Rendõrök helyszínelnek a pusztaszeri repülõtéren 2014. július 2-án.
Fotó: Donka Ferenc / MTI

A korábban vadászpilótaként, majd a polgári légi közlekedésben is dolgozó, huszonöt éve sportrepülõ vádlott a rendõrség és a nyomozási bíró elõtt tett vallomásában még elismerte a bûncselekmény elkövetését. A bíróság elõtt azonban azt mondta, nem tartja magát felelõsnek, megfelelõ körültekintéssel járt el, mindent megtett azért, hogy a baleset ne következzen be. Azt állította, elsõ alkalommal tíz méter magasan röpült át a pálya fölött, de már a csoport elõtt emelkedni kezdett. Az utasa ekkor rosszul lett, ezért úgy döntött, leszáll, amikor azonban látta, hogy vannak, akik nem mennek le a pályáról, átstartolt, de a széllökések miatt bekövetkezett a baleset.

A férfit a légi közlekedés - maradandó fogyatékosságot okozó - veszélyeztetésének bûntettével vádolja az ügyészség, továbbá azzal, hogy hamis tanúzásra hívta fel az ottlévõket. A vád szerint a pilóta a gyerekekre felügyelõ tanárokat - még a rendõrök kiérkezése elõtt - megpróbálta rábírni arra, vallják azt, hogy a baleset a sértett hibájából következett be. Azt mondta: "ebbõl börtön lesz, kivéve, ha a kislány kifutott a pályára". A vádlott szerint a szavait félreértették.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!