2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Ingázik? Sokkal több támogatást kaphat!Forrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-05-05 11:23:51
Címkék: Bihari hírek
Kedden a parlament elég került az új adótörvény javaslat. Ha ezt a jelenlegi formájában fogadják el, akkor nagyon jól járhatnak azok, akik messzebbrõl járnak munkába, illetve a lakástámogatást igénylõk is jobban járhatnak.

Az idén még a közigazgatási határon kívülrõl érkezõknek jegy és bérlet leadása nélkül kilométerenként kilenc forint kötségtérítést fizethet a munkáltató. Ez az adómentes támogatási mérték kilométerenként 15 forintra növekedne az új javaslat szerint.

Aki majd 2017-ben vizsgálja meg a lakáscafeteria adómentességének feltételeit, annak is érdemes lehet követni a változásokat. A tervezet alapján ugyanis másként kell majd számolni a támogatás jogosultságának kiszámításakor a lakás méretét.

A készülõ új szabályozás alapján
egy-két személy esetén legfeljebb három szobás,
három-négy személy esetében legfeljebb négy szobás lakás felelhet meg az adómentesség feltételeinek.
Minden további személy esetében egy lakószobával nő az adómentesen támogatható lakásméret.

Ez  jó hír a támogatást igénylõk számára, hiszen a várható új szabályozás kevésbé szigorú, mint a jelenlegi korlátok - emlékeztet Fata László cafeteria szakértõ.

Azonban a tervezetben nem szerepel a fél szoba fogalma, így már a 8 négyzetméteres szobák is egy szobának számítanának. Emellett a számításba vehetõ lakók meghatározása is változhat jövõre. A testvéren kívül minden közeli hozzátartozót figyelembe vehetnénk majd az együtt lakók számának meghatározásakor.

Amennyiben a legalább heti 36 órában foglalkoztatott munkavállaló állandó lakóhelye több mint 60 kilométerre van a munkahelytõl vagy a tömegközlekedéssel való utazás meghaladja a 3 órát, akkor lehetõség nyílna a törvénytervezet elfogadását követõen, hogy a munkáltató beszálljon a munkavállaló albérletébe. Ráadásul ez az adómentes juttatás akár a minimálbér 40 százalékáig is terjedhet a foglalkoztatás elsõ két évében. Az ezt követõ 2 évben a minimálbér 25 százaléka lehetne, majd még egy évig 15 százalékáig terjedhetne.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!