2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Legalább félmillióan haltak bele a válságbaForrás: index
Utolsó módosítás: 2016-05-26 13:44:39
Címkék: Bihari hírek
Akár félmillióan is meghalhattak rákban a pénzügyi válság hatásai miatt 2008-2010-ben, akiknek az életét amúgy meg lehetett volna menteni - ezt állítja egy, a Lancet orvosi folyóiratban megjelent friss tanulmány. A cikk szerzõi szerint  az Európai Unióban 160 ezren, az OECD országaiban összesen 260 ezren, világszerte pedig nagyjából félmillióan haltak meg rákban azért, mert a válság alatt növekvõ munkanélküliség és az egészségügyi rendszert is érintõ egészségügyi megszorítások miatt kiszorultak az egészségügyi ellátásból. Sok országban az egészségbiztosítás a foglalkoztatáshoz kötött, vagyis aki munkanélküli, az nehezebben jut el orvoshoz vagy kap kezelést. Ha pedig kevesebbet költ az állam az egészségügyre, akkor a kevesebb dolgozó, a nagyobb nyomás, a hosszabb sorok, stb., emiatt szintén könnyebben fordul elõ, hogy valakinél csak késõbb diagnosztizálják a rákot, mint ahogy kellene.

A kutatók 70 ország kétmilliárd lakosának 1990 és 2010 közötti adatait elemezték, amibõl azt mutatták ki, van kapcsolat a munkanélküliség növekedése, az egészségügyre költött állami pénz csökkenése és a rák okozta elhalálozások növekedése között. Egész pontosan azt találták, hogy 
ha a munkanélküliség 1 százalékkal nõ, akkor a 100 ezer fõre esõ rákos halálozások 0,37-el nõnek;
ha pedig az egészségügyre költött pénz csökken egy százalékkal, akkor 0,0053 százalékkal nõ a rákba belehalók száma 100 ezer emberre levetítve.

Ez nem tûnik soknak, viszont sok országban nem egy, hanem ennél jóval több százalékkal vágták meg az egészségügy költségvetését, miközben meredeken nõtt a munkanélküliség, így mindkét hatás miatt nõtt a rákba belehalók száma. A tanulmány szerint viszont ahol általános az egészségügyi ellátás, ott ez valamivel tompítani tudta a növekvõ munkanélküliség hatását.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!