2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
EURO-2016 – Storck szerint fõleg védekezésben kell koncentráltnak lenniForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-06-26 20:51:35
Címkék: Bihari hírek
Védekezésben rendkívül koncentráltnak kell lennie vasárnap a magyar labdarúgó-válogatottnak a belgák elleni Európa-bajnoki nyolcaddöntõn Bernd Storck szövetségi kapitány szerint.

“Saját magunkkal kell foglalkoznunk. A szervezett védelem és a fegyelmezett játék lesz a legfontosabb” – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a német szakember, aki kifejtette, megérdemelten jutott a legjobb 16 közé csapata, amely folyamatos fejlõdést mutat.

Az ellenfélrõl úgy vélekedett, hogy “szuper gárda”, ezért felesleges labdabirtoklásról beszélni, ugyanakkor hozzátette, Portugália ellen is hasonló volt a helyzet, amelyre remekül reagáltak a játékosai. Megjegyezte, a világranglistán második belgák az Eb-n ugyan kikaptak az olaszoktól, de megfogalmazása szerint tõlük ki lehet, másrészt azóta javult a játékuk.

Storck semmit nem szokott elárulni a tervezett kezdõcsapatáról, ezúttal viszont kivételt tett, ugyanis a Kleinheisler Lászlóra vonatkozó kérdésre kijelentette, hogy a Werder Bremen középpályása lehetõséghez jut majd. Róla kifejtette, még az utánpótlás-válogatottnál ismerte meg és megérdemelte, hogy a Bundesligába szerzõdjön.

“Általában nagyon korán kelek, aztán sportolok, majd pihenek. A mérkõzések során inkább nyugodt vagyok. Tudom, mit kell mondanom, az elsõ perceket látva rögtön tudom, hogy meg lehet-e nyugodni, vagy sem” – válaszolta a szokásait és viselkedését firtató kérdésre Storck, aki elárulta, a második csoporttalálkozó után tartott családi napon õt is meglátogatták hozzátartozói, akik nagyon drukkolnak a magyaroknak.

Storck arra nem kívánt reagálni, hogy a csoportkör második legjobb szakvezetõjének választotta a L’Equipe francia sportnapilap, mert õt – saját bevallása szerint – nem érdeklik az egyéni sikerek, továbbá a válogatott a játékosokról szól. Kiemelte, az Eb-n egyedüliként a magyaroknál lépett pályára mind a húsz mezõnyjátékos, akik egytõl egyig megérdemelték, hogy itt legyenek.

Gera Zoltán sem foglalkozott különösebben azzal, hogy a portugálok ellen lõtt találatát választották a szurkolók a legszebbnek a csoportkörben.
“Máris volt annál szebb” – utalt a svájci Xherdan Shaqiri ollózós góljára a lengyelek elleni nyolcaddöntõben. “Ráadásul, ha vereséget szenvedünk a portugáloktól, mit sem ért volna. A mi keretünk tele van olyan játékossal, akik távolról jól lõnek. Elõny, hogy veszélyesek vagyunk a tizenhatoson kívülrõl is”.

A ferencvárosi középpályás arról beszélt, hogy sikerült bizonyítaniuk, nem érdemtelenül jutottak idáig, de a legfantasztikusabbnak az otthoni hangulatot nevezte. Egyúttal hozzátette, tudja, már büszkék rájuk a magyar emberek, de azt szeretnék, ha még inkább azok lennének.

“A nyomás rajtuk van, tõlük elvárják a továbbjutást, mi felszabadultak lehetünk, teljesítettük a célt. Lehet, hogy ez lesz az utolsó meccsünk, de mi nem erre készülünk. A lényeg, hogy mindenki hozza ki magából a maximumot. Reméljük, felborítjuk a papírformát” – mondta Gera, aki szerint a sikerek egyik titka, hogy mindenki bátran belemehet a szerelésekbe, mert tudják, hogy a társuk ki segíti õket, ha nem sikerült a labdaszerzés.

“Különleges mérkõzés lesz számomra, mivel nyolc évig Belgiumban éltem, így második otthonomnak tekinthetem. Az élet mindig egy nagy rendezõ, de örülök, hogy velük kerültünk össze” – mondta Juhász Roland, aki éveken át volt az RSC Anderlecht védõje.

A jelenleg a Videotonban futballozó játékos a felkészülésrõl elárulta, az elsõ két nap az ellenfél feltérképezésével telik, de késõbb már csak a saját játékukra koncentrálnak.

“Nagy erõsség, hogy nagyon jó az arány az idõsebb és a fiatalabb játékosok között, ez a sikerszéria pedig csak még jobban összekovácsolt minket. Az elért eredmények által még motiváltabbak vagyunk” – mondta Juhász, aki arról is beszélt, immár végérvényesen otthon képzeli el a jövõjét, mert a pályafutásából hátralévõ idõben a magyar futballt szeretné segíteni.

A 44 év után ismét Eb-résztvevõ magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F csoportot. A nyolcaddöntõs mérkõzését pedig vasárnap 21 órától Toulouse-ban játssza Belgiummal, amely néhány hónapja még vezette a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáját.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!