2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Ötvenmilliárdos fejlesztés kezdõdik FerihegyenForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-06-30 21:30:41
Címkék: Bihari hírek
Ötvenmilliárd forintos beruházási programot indít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér üzemeltetõje, a Budapest Airport a következõ öt évben, írja a Budapest Airport közleményében.

A BUD 2020 program keretében megépül az új utasmóló a B terminálon, a repülõtéri hotel, és fejlesztik a logisztikai és biztonsági területeket is. A fejlesztési tervet azért készítette el a repülõtér, mert az utóbbi két-három évben dinamikusan nõtt az utasforgalom, az idei év elsõ öt hónapjában 12,5 százalékkal kezeltek több utast, mint egy évvel korábban.

Ezért az új utasmólónak kiemelt fontossága van, a kivitelezés tendere már megjelent, a munkálatok az év végén kezdõdnek és másfél évig tartanak. A program másik kulcseleme a repülõtéri szálloda, amely az építkezés megkezdése után 15-17 hónappal nyílhat meg. A látványterveket ezen a linken nézheti meg.


Elõrejelzések szerint öt éven belül 15-18 milliósra ugrik a ferihegyi repülõtér utaskapacitása, ez esetben megépül a most még csak fontolgatott új utasforgalmi épület, a 2C vagy 3-as terminál, növelik az utasfelvételi pultok számát és több lesz a parkoló is. Több milliárd forintos biztonsági beruházás is várható a következõ években a Liszt Ferenc repülõtéren: valamennyi biztonsági kaput ellátják a legkorszerûbb testszkennerekkel. A közlemény szerint a Budapest Airport az illetékes hatóságokkal együtt dolgozik azon, hogy növeljék a biztonságot a repülõtér területein.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a HVG csütörtöki számában beszélt a repülõtér és a város közúti és vasúti kapcsolatáról is. Mint mondta, készülnek a tervek, a repülõteret Kõbánya-Kispesttel kötik össze, és lesz egy föld alatti állomás a 2. Terminálnál. A pontos részletek a repülõtér számára még nem ismertek, hiszen a vasutak építése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt.-hez, az üzemeltetés a MÁV-hoz tartozik. A vezérigazgató úgy véli, az állomás is akkorra készülhet el, amikorra az új terminál: valamikor 2019-2021 között.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!