2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Lagarde-nak tényleg muszáj lesz bíróság elé állniaForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-07-22 18:04:08
Címkék: Bihari hírek
Elutasította francia legfelsõbb bíróság Christine Lagarde-ék fellebbezéseit, és most már tényleg bíróság elé kell állnia az IMF vezetõjének Franciaországban, írja a Reuters. Lagarde ügyvédje mindezt nagyon sajnálja.

Egy elég régóta húzódó ügyrõl van szó, még francia pénzügyminisztersége idején, 2008-ban adott rendhagyó módon nagyjából 400 millió eurós (125 milliárd forintos) kártérítést  Bernard Tapie üzletembernek.

Tapie 1993-1994-ben adta el az Adidast egy, az akkor még állami tulajdonú Crédit Lyonnais bank által irányított állami vállalkozásnak. Az adásvétel közben viszont összevesztek a cég értékén, és hosszú pereskedésbe fordult az ügy. A gazdasági miniszter azonban 2007-ben saját hatáskörben úgy döntött, hogy nem hagyományos jogi úton, hanem a felek közti - magánbíróságon - megegyezéssel kell mielõbb lezárni az évek óta húzódó ügyet. Ennek értelmében az állam végül 2008-ban 285 millió euró kártérítést és nagyjából százmillió euró kamatot fizetett Tapie-nak.

Az eljárás és a nyomozás 2011 óta folyik, most emeltek már vádat Lagarde ellen. A Tapie-ügyben egyébként Nicolas Sarkozy volt francia elnök is erõsen érintett, korábban õt is õrizetbe vették részben ezen téma kapcsán.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!