2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A rendõrség elfogta az erõszakos elhurcolókatForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-07-24 11:18:19
Címkék: Bihari hírek
Csütörtök reggel Debrecenben egy nõ és két férfi ütlegelni kezdte egy ismerõsüket, aki hiába állt ellen, betuszkolták az autójukba és elindultak Budapestre. Szemtanúk azonnal jelentették az esetet, a rendõrök pedig az M0-oson utolérték az elkövetõket, akiket három másik társukkal együtt õrizetbe vettek, írja a Police.hu.

Debrecenben, a Varga és Iparkamara utcák keresztezõdésében a támadók többször megütötték az áldozatot, akit végül a hajánál fogva tuszkolták be az autóba, mert erõsen ellenállt. A Peugeot típusú autóról és az esetrõl pontos bejelentést kaptak a rendõrök, forró nyomon, közúti ellenõrzések segítségével kezdték keresni az erõszakos elhurcolókat.

Fotó: Police.hu

A beszerzett információk alapján a nyomozók megtudták a menekülõ gépkocsi forgalmi rendszámát, amelyet végül a Budapesti Rendõr-fõkapitányság emberei azonosítottak közel két órával az eset után. Az autót az M0-ás és az M3-as autópálya csomópontjánál állították állították meg, és az igazoltatás során a budapesti rendõrök a személygépkocsiban meglátták a sértettet, akit biztonságba helyeztek, a 18 éves L. Zsoltot, a 19 éves H. Lászlót, a 21 éves M. Gyulát, a 23 éves B. Dzsenifert és a 40 éves R. S.-t pedig elfogták. Õket a Debreceni Rendõrkapitányságon állították elõ és elkövetõket gyanúsítottként hallgatták ki, majd bûnügyi õrizetbe vették a társaságot. A támadók közül négyen budapestiek, egyikük pedig siófoki.

Fotó: Police.hu

Az elsõdleges orvosi vélemény szerint a 29 éves nagykátai sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendõrség egyéb, a személyazonosságára vonatkozó adatot nem osztott meg.

A Debreceni Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztály a három férfival és két nõvel szemben személyi szabadság megsértése bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat a nyomozást.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!