2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Elkapkodják a magyar buszokatForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-08-30 21:47:46
Címkék: Bihari hírek
Két közbeszerzés eredményeképpen több mint 110 Credo buszt vesznek regionális közlekedési cégek a a gyõri székhelyû Kravtex-Kühne-csoporttól - írja a Magyar Idõk.

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. 52 magyar buszt vesz, a buszok közül Tolna megyébe 24, Baranya megyébe 16, Somogy megyébe 12 jármû kerül. Az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) pedig 61 buszt vesz, amiket Gyõr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye helyközi közlekedésében fognak használni.

A cikkbõl az is kiderül, hogy a másik jelentõs hazai gyártó, az Evopro tulajdonolta Mabi-Bus is több közbeszerzésen indul. A cégrõl itt írtunk bõvebben.

A tervek szerint még idén 6 elektromos midibuszt kap Nyíregyháza, erre már ki is írták a tendert, de a kormány nemrég a nemzeti buszstratégia keretében arról is határozott, hogy a Fejér megyei iparváros összes buszát elektromos meghajtásúra cserélik. Dunaújváros mellett Pécs is rendelhet harminc elektromos midi buszt. A lap cikke szerint szintén az Evopro nyerhet Zalaegerszegen.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!