2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Lejárató kampány Arnóth ellen?Forrás: Haon
Utolsó módosítás: 2010-01-19 19:53:51
A nyilvánosság védelmét kérte Arnóth Sándor, Püspökladány fideszes polgár- mestere, miután keddi sajtótájékoztatóján bemutatta Csontos János, a 6-os számú választókerület szocialista országgyûlési képviselõjelölének azt az öt oldalas kampánystratégiát, amelyben többek között az ellene irányuló lejárató kampány részletei is szerepelnek.

15:09: Bár hivatalosan még nem indult el a kampány (a köztársasági elnök még nem tûzte ki a választások napját) az irat szerint az Mszp kampánystábja már 2009. október 15-én elkezdte terv szerinti munkáját.


A dokumentum – amelyet több püspökladányi háztartásba, s így hozzá is eljuttattak ismeretlenek – részletezi azokat a témákat a Fidesz jelöltjével kapcsolatban, melyeket „felszínen kell tartani”, például: „nõügyek, korrupciós botrányok, »lógni fogtok« parlamenti botrány” stb. A terv szerint a szocialistáknak arra kell figyelniük, hogy Arnóthot stresszben tartsák, hibáit bemutassák, s szavaikkal élve: „ki kell hozni a valós énjét, »az igazi bunkót«.”


Az irat szerint a cél a nyílt konfrontálódás elkerülése és az új szlogen szerinti eljárás, vagyis „sok kicsi sokra megy, Csontos Jani házhoz megy”, valamint a suttogó kampány elindítása a szimpatizánsok segítségével.


– A terv jól mutatja milyen stílusban és témákban kívánják lejáratni Arnóth Sándort, sõt arra is kitér, ha a korrupciós ügyekben a Nemzeti Fejleszési Ügynöknség mindent rendben talál, akkor kármentõ kommunikációt kell folytatni – mondta Rácz Róbert, a Fidesz Regionális Politikai igazgatója a sajtótájékoztatón.

Bernáth László, Tetétlen polgármestere gyalázatosnak tartja, hogy ezzel a stratégiával nemcsak a helyi politikusokat, de a sárréti embereket, és az eddig elért eredményeket is lejáratják.


– Kampánystratégiájuk szerint gyermekeket, nyugdíjasokat, civil szervezeteket akarnak felhasználni, s olyan „zászlóshajóprojekteket” jelölnek meg, melyek közül kettõben (az M4-es autópálya és a kabai bioetanol üzem) semmilyen elõrelépés nem volt, illetve azt a már több mint tíz éve, kormányoktól független Kaba-Báránd-Tetétleni szennyvízprojektet, melynek megvalósulásához semmi közük nincs – részletezte Bernáth.


Arnóth Sándor elmondta, nem kíván jogi lépéseket tenni, mert nem az a célja, hogy pert nyerjen, hanem, hogy normális körülmények között – s nem ellenszélben – dolgozhasson. Rácz Róbert hangsúlyozta, reméli még idõben léptek, hogy megállítsák a gyûlöletkampányt.  


„Nem a botrányok, hanem az eredmények érdekelnek”


Csontos János az Mszp országgyûlési képviselõje, a sárréti körzet jelöljte kérdéseinkre az alábbi választ adta: „nem tudom, milyen dokumentumot mutattak be a mai sajtótájékoztatón, én a bemutatott anyagot nem láttam, ezért nem tudok nyilatkozni arról, hogy mi ez a dokumentum. Kampány van, így természetes, hogy két jelölt, két ellenfél megküzd egymással, amelyhez különbözõ kampánytechnikákat kívánnak bevetni.


Én mindig becsületesen, a választók érdekét szem elõtt tartva kampányoltam, most sem lesz ez másként. Én nem vagyok híve a negatív kampánynak, fõleg nem a kreált botránykeltésnek. Megteszi ezt Arnóth Sándor maga, méghozzá saját maga ellen. A barátoknak és a Fidesz támogatóknak biztosított munkákkal, a botrányos kijelentéseivel. Amire én törekszem, az mindösszesen az, hogy bemutassam a választóknak, milyen ember akarja képviselni õket az Országgyûlésben.


Ez egy igazi demokrata feladata. Meg kell mutatnom, hogy mi is az igazi tétje a választásnak ebben a körzetben: nem szabad engedni, hogy olyan ember jusson a Parlamentbe, aki akasztófára lógatna politikusokat, aki saját választóit tetves, koszos koszlobárnak nevezi. Annak ellenére, hogy egészen mást mondanak, azt látjuk, hogy gõzerõvel folyik a Fidesz-kampány: gyûlölködõ óriásplakátok az utcákon, lejárató kiadványok a postaládákban és kéretlen DM-levelek tömkelege a családok otthonaiban, az iskolákban és a rendõrségeken.


A tények azt bizonyítják, hogy nem én vagyok, aki lejárató kampányt folytat, hiszen a Fidesz az elmúlt idõszakban minden hónapban megjelentetett ellenem egy-egy lejárató, botrányos szórólapot. Ebbõl is látszik, hogy igazából a Fidesz folytatja a lejárató kampányt, amelynek helyi élharcosa Arnóth Sándor.


Minden értelmes kihívásnak állok elébe, a nemtelen, hazug vádaskodást azonban továbbra is visszautasítom.”


14:29: A Fidesz sajtótájékoztatót tartott Csontos Jánosnak a sárréti választókerületet érintõ kampánystratégiáját illetõen január 19-én Debrecenben. A tájékoztatót tartották: Arnóth Sándor, Püspökladány polgármestere illetve a Fidesz majdani jelöltje a sárrétudvari választókerületben, Rácz Róbert, a párt regionális politikai igazgatója, és Bernáth László, Tetétlen község polgármestere.
Az MSZP válaszát hamarosan olvashatják portálunkon!

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!