2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A kormány nem akarja kinyírni a telekocsit, de mégis ki fogja?Forrás: ingatlanrobot.hu
Utolsó módosítás: 2016-09-10 07:06:31
Címkék: Bihari hírek
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményben reagált azokra a hírekre, miszerint a közösségi taxizás, azaz az Uber ellehetetlenítése után a telekocsi-szolgáltatást is ki akarják nyírni. Ugyanakkor maga a közlemény sem tisztázta igazán a képet, hiszen az is kiolvasható belõle, hogy békén hagyják a telekocsizókat, meg az is, hogy nem.

Az NFM ugyanis úgy fogalmaz, hogy

a kormánynak nem áll szándékában a szívességi alapú személyszállítási tevékenység ellehetetlenítése, azonban minden piaci szereplõtõl elvárja a hatályos jogszabályoknak való megfelelést.

A minisztérium egyúttal megerõsítette, hogy egy nyári kormánydöntésnek megfelelõen a közeljövõben célzott ellenõrzési csoportot hoznak létre, többek között az engedély nélkül tevékenykedõ taxisok és egyéb szolgáltatók hatékonyabb ellenõrzése érdekében.

Ugyanakkor a minisztériumtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ez az ellenõrzési csoport nem elsõsorban a személyszállítással, és különösen nem kifejezetten a telekocsizással fog foglalkozni. A fõ feladatuk az árufuvarozással, illetve hivatásos személyszállítással kapcsolatos szabályok betartásának ellenrõzése lesz.

Az NFM közleményében emellett azt írta, hogy folyamatosan vizsgálja a személygépkocsis személyszállítási piac jogszabályi környezetét, és
napirenden tartja az útiköltség megosztásán alapuló szolgáltatások liberalizációjának lehetõségét, döntés azonban még nem született a kérdésben.

Ez tehát a deduktív logika alapján azt jelenti, hogy most nem liberalizált az útiköltség megosztásán alapuló szolgáltatás, ergo rájuk is le kellene hogy csapjanak az ellenõrök.

A minisztériumi tájékoztatás szerint az a céljuk hogy a szabályozásban megjelenjen egyértelmûen a telekocsi fogalma: legyen világos jogszabályi definíciója és kerüljön külön elbírálás alá. Viszont a jelenlegi helyzetben, bár önhibájukon kívül, de
nem is tudnak legálisan mûködni 

ezek a szolgáltatások, hiszen még nincs külön rájuk vonatkozó jogi szabályozás.

A kérdésrõl mindazonáltal az elõzõ nap Prácser Attila, a legnépszerûbb magyar telekocsi-szolgáltató, az Oszkár alapítója azt mondta, szerinte nem célja a kormánynak a telekocsizás ellehetetlenítése, hanem a hatékonyabb ellenõrzés, és a tiszta viszonyok kikényszerítését akarják elérni.

Prácser szerint
a klasszikus telekocsizók nem tartoznak a hivatásosan, profitszerzés célból személyt szállítók közé (akiket a hatóságnak ellenõriznie kell).
Az üzletszerûség kitétele egyértelmûen megjelenik a szabályozásban,
és az eddigi tapasztalataink alapján a hátósági ellenõrzéseknél mindig az volt a cél, hogy az üzletszerûséget vizsgálják.

Hasonló közleményt kaptunk egy másik szolgáltatótól, a BlaBlaCartól, szerintük
a kormányhatározat elsõsorban a rövid távolságon, megrendelés-alapú személytaxi jellegû szolgáltatók,
a személytaxi szolgáltatók,
illetve az áruforgalmazói tevékenységet szolgáltatók ellenõrzésére vonatkozik.

Az õ értelmezésük szerint "a szövegkörnyezetbõl egyértelmûen kiderül, hogy a BlaBlaCar telekocsi közösség tagjait nem fogja az ellenõrzõ csoport büntetéssel sújtani, mivel közös utazásaik folyamán nem realizálnak profitot, hanem kizárólag a költségeiket osztják meg egymással."

Tehát a cégek szerint a telekocsizóknak nincs mitõl tartaniuk, bár látszólag a kormány álláspontja árnyaltabb a kérdésben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!