Bár kevés olyan általánosan elfogadott tény van az univerzumban, mint az, hogy régen minden jobb volt, a közgazdászok jellemzõen elvetik ezt az emberiség józanabb része által már-már axiómaként kezelt tételt. Az õ világuk ugyanis a folyamatos növekedésrõl meg fejlõdésrõl szól, ahol a fals nosztalgia érzését legyõzik a nyers statisztikák. A statisztikák pedig makacsul azt mutatják, hogy az ipari forradalom óta egyre jobb minden.

Az utóbbi idõben azonban mintha elkezdett volna közelíteni a két kaszt, azaz az emberek és a közgazdászok véleménye. Utóbbiak közül ugyanis egyre többen vannak, akik ha nem is azt mondják, hogy régen minden jobb volt, legalábbis úgy vélik, hogy a közeljövõben már tényleg igaz lesz ez az állítás.

Ehhez a növekvõ csoporthoz csatlakoztak a legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank elemzõi, akiknek elég vaskos elemzése szerint
az elmúlt 35 év nagyon jó volt, de a következõ 35 nagyon rossz lesz.

Ennek oka pedig nagyon egyszerû: a Föld lakossága egyre lassabban fog nõni, egyre inkább elöregedik, és egyre jobban fogja utálni egymást. Ami nem fog jót tenni a jólétnek.
Öregek vagyunk már ehhez

Szerintük alapvetõen két dolog hajtotta a világgazdaságot az utóbbi 35 évben.
Egyrészt a globalizáció, azaz az áruk, a tõke és a munkaerõ egyre szabadabb és nagyobb volumenû áramlása a világ országai között.
Másrészt a Föld dinamikus népességnövekedése. A két folyamatnak köszönthetõen több mint egymilliárd ember lépett be a globális munkaerõpiacra, elsõsorban Kínában és Indiában.

Ez a két hajtóerõ azonban kifulladóban van. A következõ 35 évben csökkenni fog a legnagyobb államok népességnövekedési üteme, és ezzel párhuzamosan a munkaképes korú lakosság aránya is. Az ebbõl a szempontból legrosszabb helyzetben lévõ Európában például 2050-re akár az ötödével is megcsappanhat a 15 és 64 év köztiek száma.

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Eddig a világgazdaság nagyrészt azért is tudott jó ütemben növekedni, mert évrõl évre sokkal többen kezdtek el dolgozni világszerte. Azonban a következõ évtizedekben várhatóan ennek az ellentéte lesz majd igaz: egyre kevesebb maradnak a gazdaságilag aktívak.

Ha a rendelkezésre álló munka mennyiségét nem lehet növelni, akkor csak a hatékonyságának a fejlesztésével lehet gazdasági növekedést produkálni. Ez viszont jóval nehezebb és költségesebb, mint új embereket munkába állítani. Ráadásul nem is nagyon megy manapság a cégeknek: Magyarországon és általában véve a világ fejlettebbik felén is általános probléma, hogy a válság óta nagyon lassan nõ a termelékenység, azaz nem nagyon sikerül hatékonyabban mûködniük.
Agyõ, globalizáció

A másik hajtóerõ ugyebár a globalizáció volt, ám manapság már ez sem a régi. A kereskedelem volumene alapján úgy tûnik, elértük a zenitet: az utóbbi években világszinten stagnált az áruforgalom, és a kilátások sem jók.

A Deutsche Bank elemzése ugyanis azzal számol, hogy a közeljövõben egyre nagyobb társadalmi nyomás fog nehezedni a politikusokra a gazdasági liberalizáció visszafordítása végett. Aminek az okát abban látják, hogy a nyugati alsóbb- és középosztály a globalizáció relatív vesztese.


Az ábrán a legalsó decilisben vannak a szegény országokból, fõleg a szubszaharai Afrikából azok, akiknek a legjobban megéri a migráció, 50 és 60 százalék közötti decilisban van az „ázsiai új középosztály”, a 70 és 80 százalék közötti jövedelmi decilisben van a gazdag országok alsó középosztálya és a posztszocialista országok népessége. A vesztesek tehát a legszegényebbek és a 70-80 százalék közöttiek, a gyõztes pedig a felsõ egy százalék, az alsó tíz százalék, és az 50-60 százalék közötti népesség.

Míg a fejlõdõ országok alsóbb- és középrétegei, valamint a fejlett (és fejlõdõ) országok leggazdagabbjai nagyon jól jártak a dologgal, addig a hagyományos nyugati munkásrétegeknek és az alsó-középosztálynak a kínaiak elvették a munkáját, ezért relatíve rosszabbul él, mint 30 éve.

A stagnáló bérszínvonal és a növekvõ egyenlõtlenségek pedig tovább fogják fokozni a globalizáció- és elitellenességet, végsõ soron már a brexit-népszavazás is ennek a jele. Ez pedig odáig vezet majd, hogy az államok szépen visszaállítják az áruk, a tõke és az emberek szabad áramlását gátló akadályokat. Azaz nem lehet majd csak úgy össze-vissza pénzt befektetni meg munkát vállalni a világban. Akár még a vagyonadó is egyre gyakoribbá válhat.

Ez bár a nyugati világban lehet, hogy népszerû lesz, a nyers gazdasági növekedésnek nem fog jót tenni, hiszen a kereskedelmi és más egyéb akadályok növelése rontja a gazdasági hatékonyságot. Tehát ha valóban így alakul, akkor feltételezhetõen a társadalom összvagyona csökkenni fog, viszont a vagyoni egyenlõtlenségek is kisebbek lesznek.
Kifogyott a puskapor

Ami igazán súlyossá teszi a helyzetet, hogy a növekedési- és adósságproblémákat, illetve azok gyökereit nem látszik, hogy hogyan lennének képesek kezelni az államok és a jegybankjaik. Utóbbiak az elmúlt években rekord alacsony kamattal, illetve közvetlen és közvetett kötvény-, sõt egyes esetekben részvényvásárlásokkal próbálták feldobni a gazdasági növekedést.
Más szóval ingyen adják a pénzt, sõt maguk is költik, mintha nem lenne holnap. Azonban úgy tûnik, a növekedés beindításához még ez sem elég.

Ennek ellenére a leállásról szó sincs, sõt már olyan tervek is felmerültek, hogy a jegybankok képletesen szólva helikopterrõl szórják a pénzt, azaz ingyen adjanak egy kis apanázst a lakosságnak, hogy elköltsék, amivel beindíthatnák a gazdaságot.

Fotó: Christopher Furlong / Getty Images Hungary

Ezzel sok minden más mellett az a baj, hogy ha elkezd csökkenni a munkaerõ-állomány, azaz kevesebben fognak dolgozni, a jegybankok pedig pumpálják a pénzt ezerrel, akkor egyszer csak el fog szaladni az infláció. A stagnálás és a magas infláció párosa pedig a lehetõ legrosszabb gazdasági helyzet.

Fõleg, ha magas adóssággal egészül ki: hiszen a fejlett világ eszeveszett mennyiségû hitelt halmozott fel már akkortájt is, amikor jól ment. Ha pedig majd rosszul fog menni, végképp nem lesz esély visszafizetni ezt. Ami persze tovább csökkenti a növekedés ütemét, hiszen emiatt egyre többet kell majd törlesztésre költeni, és egyre kevesebb marad minden másra.

Azt pedig nehéz lenne bevállalniuk, hogy nem fizetik vissza a hitelt, hiszen ennek jelentõs része a jegybankok, illetve a lakosság és a lakosság vagyonát kezelõ alapok kezében van.
Élethosszig tartó munka

Tehát ha hiszünk a Deutsche Banknak, akkor a következõ 35 évben
1.
alacsonyabb növekedésre,
2.
magas inflációra
3.
és magas és növekvõ adósságrátára

kell számítani.

Öröm az ürömben, hogy a reálbérek várhatóan nõni fognak. Hiszen végsõ soron az egész világgazdaságban hasonló helyzet fog beállni, mint ami most Magyarországon van: mivel nem lesz elég munkaerõ, fel fog menni az ára, azaz növekedni fognak a reálbérek.

Ettõl azonban önmagában még a társadalom egészét nézve nem lesz jobb a helyzet, hiszen egyre nagyobb lesz a nyugdíjasok aránya, õket pedig el kell tartani valamibõl. És mivel a fentiek miatt az államkötvényhozamok, de általában véve a piaci reálhozamok is alacsonyabbak lesznek, a magán-elõtakarékosság is jóval nehezebb lesz, hiszen a biztonságosan befektetett pénz nem igen fog fialni. Sõt, az államkötvénypiacon, ahol a legtöbb a nyugdíjmegtakarítás, negatív reálhozamot jósolnak az elemzõk.

Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

A növekedést egyedül egy nagy termelékenységi lökés, azaz valamiféle forradalmi új technológia indíthatná be. Ez azonban még nem látszik, hogy mi lehetne, bár a technológiai forradalmaknak pont attól forradalmiak, hogy nem látszanak elõre.  A második lehetõség, ami egyre inkább jellemzõ az elöregedõ fejlett országokban, például Japánban, hogy a nyugdíjkorhatár mint olyan megszûnik, azaz egyre többen lesznek kénytelenek majd bõven 65 éven túl is dolgozni.