2024. április 19. Péntek, Emma.
 
2010 tavaszán elkezdhetik építeni a kettes villamos pályájátForrás: Haon
Utolsó módosítás: 2010-01-22 16:27:35
A pályaépítési munkák a döntés és a kivitelezõi szerzõdés megkötése után, a tervek szerint 2010 tavaszán kezdõdhetnek.

A debreceni 2-es villamos beruházásához kapcsolódó két közbeszerzési pályázattal is foglalkozott 2010. január 22-i ülésén az erre hivatott bíráló bizottság.


A villamos pályájának generál-kivitelezésére szóló nyílt közbeszerzési eljárás keretében 2009. december 8-ig 5 pályázat érkezett – mindegyik konzorciumok nevében.

A bíráló bizottság – véleményének kialakítása után – javaslatot tesz a kivitelezõ kiválasztására a város közgyûlése tulajdonosi bizottságának, amely ennek alapján január utolsó hetében alkotja meg saját javaslatát. Errõl végül a polgármester dönt. A pályaépítési munkák a döntés és a kivitelezõi szerzõdés megkötése után, a tervek szerint 2010 tavaszán kezdõdhetnek.

A bíráló bizottság a villamosjármûvek beszerzésével kapcsolatos közbeszerzési pályázattal is foglalkozott. A tenderdokumentációt 9-en vásárolták meg, s végül a január 22-i beadási határidõig 5 pályázat érkezett.

Elbírálásukra mintegy három hét áll a bizottság rendelkezésére. A jármûbeszerzésre egyébként ez volt a negyedik pályázati kiírás. A korábbiak a gazdasági válság különbözõ hatásai miatt sajnos eredménytelenül zárultak.

Ha a mostani eljárás sikeres lesz, a 18 új villamosjármû várhatóan 2012-ben állhat forgalomba a 2-es villamosvonalon Debrecenben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!