2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Nevelhetünk még több informatikust, még több fog elmenniForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-09-29 18:54:54
Címkék: Bihari hírek
A fiatalok érdekes és örömteli munkát akarnak jó pénzért, a cégek rugalmas, önálló és tanulékony fiatalokat, Magyarországon mindkettõ hiánycikk, és ebben az oktatás és a kultúra is ludas.

Ma már egészen más tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a világban, mint régen, és egészen másképp kell a cégeknek is a munkavállalóikhoz állniuk, ha meg akarják tartani õket. A fiatalok egyre inkább feladat-, mint pozíció-orientáltan gondolkodnak, érdekes, kreatív munkát akarnak jó fizetésért.

A magyar társadalom viszont továbbra is "feudális, hûbéri rendszerben" mûködik, és az oktatás sem igazodott eléggé a megváltozott világhoz. Ez pedig már csak azért is rossz hír, mert az újabb generációk már könnyebben váltanak munkahelyet, mint a korábbiak, egy-egy jó állásért pedig külföldre is költöznek, a tehetségeket így nagyon könnyen elveszíthetjük.

Röviden így foglalhatóak össze annak a Magyar Telekom által szervezett budapesti kerekasztal-beszélgetésnek a tanulságai, amelyen HR-szakemberek és egyetemi oktatók vettek részt.

 

Egyéniségeket keresnek

A digitális világ a csapatmunka és az együttmûködés felé tolja a közösségeket, a munkahelyeken is egyre nagyobb a projektek és multitasking szerepe, fontos szemponttá vált, hogy ki mennyire tud fókuszálni, együttmûködni más generációkkal, ki mennyire rugalmas, mennyire képes a tanulásra.

 

Somorjai Éva, a Magyar Telekom HR-vezérhelyettese szerint ma már jellemzõen õk sem elsõsorban csak szakembereket, hanem egyéniségeket keresnek, a szakirányú tudás mindössze egy belépõ lett. Az Y-generációt kutató Nemes Orsolya is úgy vélte, a személyiség és a kompetenciák fontosabbá váltak a végzettségnél, például a Bsc-végzettségre a munkaadók nagyjából úgy tekintenek, mint régebben az érettségire.

 

Nehezebb a motiváció

Eközben összetettebb lett a vezetõk munkája is. A korábbi hagyományos struktúrák a multiknál is lazulnak, a vezetõnek egyénileg kell figyelnie a beosztottjaira, és tudnia, hogy kit mivel tud motiválni. Felmérések szerint például ma már a munkavállalók körében a legfontosabb, hogy az elvégzendõ feladat érdekes és inspiráló legyen. A motiváló tényezõk sorában a második a jó közösség, harmadik a jó fõnök, a fizetés csak az ötödik helyen szerepel.

"Két nagy típusa van a munkavállalóknak, az egyik állásra vágyik, a másik karrierre. Aki az utóbbiba tartozik, annak a munka az élete, nem munkaidõben gondolkodik. Az a kérdés, hogy hogyan lehet az ilyen embereket megtartani és motiválni" - mondta László Móni, Personal Brand-építõ.

 

Az oktatás lemaradt

Csakhogy a változó munkavállalói igényekhez hiába próbálnak alkalmazkodni a magyar cégek, ez nem megy mindenhol, miközben másik oldalról sokszor az innovatív cégek is hiába keresnek Magyarországon megfelelõ munkaerõt. Az oktatási rendszer nem igazán készségfejlesztésre koncentrál, alig van jelen az interdiszciplináris megközelítés a felsõoktatásban, miközben a vállalati szférában is feudális, hûbéri viszonyok uralkodnak Tamás István, az IBS rektora szerint.

 

Ezek a folyamatok csak tovább erõsítik a bérkülönbségek miatt egyébként is jelentõs elvándorlási trendet, a kreatív, tehetséges fiatalok inkább külföldön próbálnak szerencsét. Az informatikushiány sem egyszerûen képzési probléma, "nevelhetünk még több informatikust, még több fog elmenni" - mondta Tamás István.

Horváth Zoltán, az ELTE informatikai karának dékánja viszont optimista, szerinte az egyetemükön is rengeteg változás történt, próbálnak reagálni a munkaerõpiaci kihívásokra, például cégekkel közösen, valódi innovációs projektekben vesznek részt, sok a posztgraduális képzésen részt vevõ hallgató, és nagy az átjárás a karok között is.
Rohanó világunkban

"Úgy tûnik, hogy a jövõ megjósolhatatlan" - állapította meg Rab Árpád jövõkutató, a fõ trendek viszont azért szerinte ettõl függetlenül látszanak, és ezekbõl releváns következtetéseket vonhatunk le. Szerinte például a digitális kultúra alapvetõen formálja át a társadalmat, és nagyjából meghatározható, hogy mik azok a képességek, amelyek a jövõ emberét sikeressé teszik, illetve mik azok a folyamatok, amikhez alkalmazkodnunk kell.

 

Az egyik ilyen az automatizáció, az alacsony hozzáadott értékû munkákat átveszik a robotok, ez komoly kihívás elé állítja a társadalmat, hiszen szükségszerûen munkanélküliséget hoz magával, elsõsorban az alacsony képzettségûek körében. A másik a kódolás, amely a kor legfontosabb nyelvévé lép elõ, az egyesekre és nullákra osztott rendszer logikája kihat az egész környezetünkre.

A harmadik meghatározó tényezõ, hogy ki mennyire tud jól gazdálkodni az információval. Hiába egyszerûsödött az információhoz való hozzáférés, ha nem tudunk jól keresni, vagy nincs meg bennünk a kíváncsiság. "Aki nem kíváncsi, nem lesz jó munkaerõ" - mondta Rab Árpád. Sajnos a hagyományos oktatás Magyarországon nem igazán kíváncsiságra nevel.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!