2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Emelkedik a busz- és vonatjegy áraForrás: Haon
Utolsó módosítás: 2010-01-22 17:45:58
Az áremelés mellett egy új jegytípust is bevezetnek, az úgynevezett regisztrációs jegyet.

Február elsejétõl többe kerül a távolsági busz- és a vonatjegy ára. A vasúti és helyközi buszjegyek 15, a bérletek árai pedig átlagosan 10 százalékkal nõnek.

Eddig például egy 10 kilométerre szóló teljes áru menetjegy 210 forintba, február elsejétõl pedig 245 forintba kerül. A teljes áru havibérlet ára ugyanerre a távolságra 880 forinttal nõ, 9380 forint lesz.

Az áremelés mellett egy új jegytípust is bevezetnek, az úgynevezett regisztrációs jegyet. Ilyet azok kapnak, akik díjmentes utazásra jogosultak, tehát a 6 évnél fiatalabb gyerekek, a 65 évnél idõsebbek, illetve a vasutasok és a Volán dolgozói. A tervek szerint legkésõbb február végéig minden szolgáltató bevezeti az új jegytípust, ahogy a technikai hátteret sikerül biztosítani hozzá.

A regisztrációs jegy az utazás idõpontját, az indulási és célállomás nevét tartalmazza majd. Erre a típusú jegyre azért van szükség, hogy a helyközi közlekedéshez kapcsolódó utazási és finanszírozási igényeket jobban fel lehessen mérni, ezáltal jobban lehessen tervezni, segíthet a menetrendek elõkészítésénél - áll a Közlekedési Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium pénteki közleményében.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!