2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A mai fiataloknak kell rettegniük a nyugdíjtólForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-10-20 13:32:28
Címkék: Bihari hírek
A kormány rendbe tette a nyugdíjkasszát, a magyarok pénze biztos helyen van, a rendszer hosszú távon fenntartható – a magánpénztárak beszántása óta eltelt években nagyjából ezeket lehetett hallani kormánytisztviselõk szájából, ha nyugdíj-ügyben nagy ritkán megszólaltak.

Szakmai kritikaként erre el szokott hangzani, hogy az átmeneti egyensúly állapota után a 2030-as évek közepétõl a fenntarthatóság már nem stimmel, és ha nem teszünk semmit, 20 év múlva újra hiányt kezd termelni a rendszer, ami idõvel hatalmasra duzzadhat.

Hogy tisztábban lássunk az ügyben, illetve meg tudjuk ítélni azt, hogy milyen beavatkozásra lehet most szükség, érdemes az állításokat külön kezelni. 
1.
Tényleg rendbe jött a nyugdíjkassza?
2.
Igaz az, hogy a rendszert a következõ 20 évre stabilizálták?
3.
És tényleg borul az egyensúly ezt követõen?
Szigorítottak, az eredmény sem maradt el

A válaszok elõtt vegyük végig, hogy a kormány milyen lépésekkel nyúlt bele a rendszerbe az elmúlt hat évben.
2022-ig fokozatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár a korábbi 62-rõl 65 évre. Ez ugye két csatornán keresztül is javítja a nyugdíjkassza egyensúlyát: egyrészt megnöveli a munkavállalóként (járulékfizetõként) eltöltött évek számát, másrészt lecsökkenti a nyugdíjasként eltöltött évek számát. Ha többet fizetünk be, és kevesebb ideig veszünk ki pénzt a rendszerbõl, az egyensúly javul.
2011-ben a korábbi magánpénztártagok (kb. 2,9 millióan) visszaléptek az állami nyugdíjrendszerbe. Azóta az érintettek teljes nyugdíjjáruléka a folyó nyugdíjak kifizetésére megy, így nincs szükség a rendszeres költségvetési (állami) kiegészítésre. Ugyanakkor ez a változtatás szemben a rövid távval hosszú távon rontja a nyugdíjkassza egyensúlyát, ugyanis az állami rendszer jövõbeli fizetési kötelezettségei jelentõsen megemelkedtek.  
Szigorodtak a korhatár elõtti nyugdíjazási lehetõségek. 2013-tól ez a kiskapu teljesen bezáródott, és a rokkant-nyugdíjakat sem osztogatják olyan bõkezûen - a rendszer szigorítása miatt -, mint elõtte, sõt, a korábban rokkantnyugdíjassá nyilvánítottak jogosultságát is felülvizsgálták.
A bekeményítéssel párhuzamosan puhulás is történt: a nõk 40 év munka után nyugdíjba mehetnek, kortól (a korhatár elérésétõl) függetlenül. Jelenleg ez az egy lehetõség van korhatár elõtti nyugdíjazásra.

A kormányzati megszólalók visszatérõ állítása az, hogy a fentiek eredményeként a rendszer saját bevételei kitermelik a nyugdíjak fedezetét, tehát rendbe jött a nyugdíjkassza. Az elsõ kérdés ugye erre irányult, a válasz pedig az, hogy ez igaz. 

Az alábbi ábrán azt mutatjuk meg, hogy az elmúlt években hogy alakult a helyzet. A rendszer fenntartható, a nyugdíjkassza 2012 óta nem szorul költségvetési kiegészítésre.

Ezek után a következõ kérdés az, hogy a rövid távon létrejött egyensúly meddig tartható, másként fogalmazva, mennyire hosszú az a hosszú táv, amirõl a kormányzati emberek beszélnek? 

Ennek a megítélése már erõsen függ attól, hogy milyen módszertan szerint készült kivetítést nézünk, és attól is, hogy a kivetítésben milyen paraméterekkel számolunk. Nem mindegy például, hogy milyen gazdasági növekedési vagy népesedési várakozásokat építünk a modellbe, vagy, hogy milyen szabályozói változásokra számítunk. Utóbbi nagyvonalúan kihúzható a kalkulációból - mivel a törvényi változások kiszámíthatatlanok, és tegyük fel, hogy az elért stabilitás miatt a következõ években szükségtelenek is -, de még így is elég sok változó hat a rendszerre, amik mentén más és más eredményeket kapunk.

De ha a különbözõ módszerekkel és gazdasági pályákkal kalkuláló kivetítéseket megnézzük, mindegyikben arra jutunk, hogy
valamikor 2030 és 2040 körül, de biztosan beindul majd a hiány termelõdése.

Az alacsony népszaporulat, a növekvõ átlagkor miatti elöregedés, és a korábbi magánpénztártagok nyugdíjba vonulásának kedvezõtlen hatásai összeadódva totálisan eltüntetik a 2030-as évek elsõ felét jellemzõ többleteket.

Legutóbb a nemzeti bank számszerûsítette a kilátásokat. A legvalószínûbbnek tûnõ alappálya következtetéseit az alábbi ábráról lehet leolvasni.


A lényeg, hogy ez az anyag is azt támasztja alá, hogy a hosszú távú fenntarthatóság igencsak korlátozott, így tehát már most jobb lenne gondolkozni azon, hogy az egyensúlyvesztés miként megelõzhetõ. Az ábráról leolvasható, hogy az évszázad közepére az akkori (!) GDP 2-4 százaléka közé emelkedhet a hiány. Ez pedig nagyságrendileg a 2011-es botrányos, nyugdíj-államosítással vetekedõ összeg lehet. 

A probléma látszólag távoli és elvont, ami minket nem érint. Pedig nagyon is: az ostor a mai 30-as 40-es korosztályon csattanhat, akik az addig megszokott fizetésükhöz képest vagy nagyon alacsony kezdõ nyugdíjat kapnak (ez ma még 65 százalék), és/vagy nagyon késõn, akár 70-75 éves korukra érhetik csak el az emelkedõ korhatárt, így nagyon rövid lesz nekik életük utolsó idõszaka.

A helyzet tehát az, hogy igaznak tekinthetõ mindhárom állítás. A nyugdíjkassza most stabil, a következõ néhány kormányzati ciklusban is stabil lesz, de a rejtett adósság, ami a jelenleg szabályozásból, népesedési és gazdasági trendekbõl következik, már szabad szemmel is jól látható, amivel mielõbb kezdeni kellene valamit. A sietség azért indokolt, mert a nyugdíjrendszer pályáját - ahogy látjuk ezt a kormány öt évvel ezelõtt meghozott és részben csak öt év múlva beérõ intézkedéseibõl is - csak nagyon lassan, évtizedes távlatban lehet módosítani. 

Most még ugyan idõben vagyunk, ami jó dolog, de még jobb lenne ezt a hosszúra nyúló, de mégis átmeneti idõszakot okosabban, elõrelátóbban kihasználni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!