2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A tévében keresték gyerekkorában a körúti robbantótForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2016-10-23 16:57:41
Címkék: Bihari hírek
Folyamatos családi viták között nõtt föl az a férfi, akit a Teréz körúti robbantással gyanúsítanak. Egy alkalommal pedig el is rabolták nõvérével együtt.

Gyerekkorában nõvérével együtt elrabolták azt a férfit, akit a Teréz körúti robbantásával gyanúsítanak - tudta meg a Blikk.

 

A lap információi szerint ezen felül is nagyon rossz családi körülmények között nõtt föl a férfi, gyerekkorában a szülei viszonya nagyon rossz volt, késõbb el is váltak.

Apja állítólag tartott attól, hogy az anyjánál helyezik el a fiát, ezért külföldre, Dél-Amerikába költözött,és magával vitte a gyerekeit is. Azt is írják, a robbantó apja ellen állítólag nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt.

A róla és a lánytestvérérõl készült fotót még a Csellengõk címû, eltûnt gyermekekrõl szóló mûsorban is megmutatták 2001-ben.

Egy a Blikknek nyilatkozó férfi – aki jól ismeri a családot azt mondta, rengeteget veszekedtek, sokszor el is durvultak a viták, olykor éppen a gyerekek elhelyezése miatt. Úgy nyolc-kilenc éve tûnt fel megint Taksonyban a család, azóta a gyerekek és az apuka is minden nyáron itt vannak a nagyszülõknél.

Ahogy azt korábban megírtuk, a férfi anyja Budapesten él, a Blikk azt is megtudta, hogy abban az országosan ismert fõvárosi cukrászdában dolgozik, amelynek a nõ testvére, vagyis László nagynénje a tulajdonosa.

A robbantással gyanúsított férfit szerdán fogták el. A Központi Nyomozó Fõügyészség szerint egy hónapja õ robbantott bombát közvetlenül két rendõr mellett, akik súlyosan megsérültek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!