2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Ki védi meg a nyugdíjasokat?Forrás: Haon
Utolsó módosítás: 2010-01-27 11:01:33
Egyetértenek azzal, hogy ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár?

A Fidesz és az MSZP is aláírásgyûjtésbe kezdett a nyugdíjasok védelmében.

 

Budapest (ÉKN – MTI, KHE) – A Fidesz a „nyugdíjasok védelmében” kezdeményezett aláírásgyûjtését Iván László, a Fidesz nyugdíjastagozatának elnöke jelentette be a hétvégén. Az akció során többek között azt is kérdezik az állampolgároktól: egyetértenek-e azzal, hogy ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár. A párt már 1 millió hatszázezer nyugdíjas-háztartásba küldött úgynevezett garancialevelet Schmitt Pál EP-alelnök aláírásával.

 

Beleszólhatnak

– A fideszes aláírásgyûjtés célja, hogy az emberek érezzék, beleszólhatnak a jövõjüket befolyásoló dolgokba – fogalmazott szombaton Iván László, aki sokadszorra is kijelentette: a Fidesz nem kívánja 70 éves korra kitolni a nyugdíjkorhatárt, és nem vezeti be a svéd modellt sem.

Néhány órával a Fidesz aláírás-gyûjtési akciójának beharangozása után Mesterházy Attila, a párt kormányfõjelöltje is bejelentette: az MSZP szintén aláírásgyûjtésbe kezd a „nyugdíjkatasztrófa ellen” – az akció célja, hogy egyértelmûvé tegyék, a szocialisták mit gondolnak a nyugdíjrendszerrõl. Mesterházy Attila közölte: a választókhoz eljuttatandó kérdõív három kérdést tartalmaz, közöttük azt: egyetértenek-e azzal, hogy ne lehessen 70 évre emelni az alapnyugdíj kifizetésének korhatárát.

Cáfolta

 

A svéd, vagyis a virtuális tõkésítési nyugdíjmodell bevezetésérõl a Figyelõ múlt csütörtöki számában beszélt elõször Varga Mihály, a Fidesz fõ gazdaságpolitikusa, aki másnap cáfolta, hogy ez lenne a Fidesz terve. A modell szerint a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék; a nyugdíj összegét a nyugdíjba vonuláskor az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg.

– A svéd modellnek nem a „svédség” a lényege, hanem az egyéni számla – ezt már Mészáros József, a KDNP alelnöke nyilatkozta a Népszabadságnak. Az egyéni számlás rendszer pedig a KDNP 2007-es nyugdíjreform-koncepciójának ma is érvényes eleme – erõsítette meg a politikus, aki a Fidesz-kormány alatt a Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság vezetõje volt.

– Kívánatos lenne bevezetni a svéd modellt, amely, "mintegy belsõ automatizmussal elõállítja a felosztó-kirovó nyugdíjrendszernek a jövõbeni pénzügyi egyensúlyát" – mondta Bokros Lajos, az MDF kormányfõjelöltje, amikor a párt választási programjának vitaanyagát ismertette. Úgy fogalmazott: a jelenlegi rendszer nem tartható fenn harminc évig változatlan formában.

 

A modell

De mi is az a svéd modell?

A svéd modell alapja az úgynevezett névleges egyéni számítás (NDC: notional defined contributon), amelyben számlán tartják nyilván az egyéni befizetéseket, s azt az idõtartamot is, amennyi ideig a biztosított a járulékait fizette. Ugyanakkor nem változik a jelenlegi felosztó-kirovó rendszer, vagyis a lakossági nyugdíjfizetéseket a folyó befizetésekbõl finanszírozzák.

Az alapvetõ különbség viszont az, hogy csak annyit fizetnek ki, amennyi a nyugdíjkasszába befolyt. (A jelenlegi magyarországi nyugdíjrendszer is felosztó-kirovó, viszont a megállapított nyugdíjak kifizetéséhez az állami büdzsébõl kell kiegészítést nyújtani.)

A svéd modell szerint több járulék után több nyugdíj is jár, vagyis minél többet és hosszabb ideig fizet valaki - vagyis marad a munkaerõpiacon - annál magasabb ellátásra számíthat idõs korára.

Szakértõk megállapítása szerint a svéd modell biztosítás-matematikailag a legigazságosabb rendszer, amely arra ösztönöz, hogy minél magasabb fizetéssel, minél hosszabb ideig maradjon mindenki a munkaerõpiacon.

Ugyancsak szakértõi számítások szerint viszont ez a rendszer szociális elemet nem tartalmaz, igaz, költségvetési finanszírozást sem igényel, mivel csak annyit oszt szét nyugdíjként, amennyi adott évben a járulékokból befolyik az állam kasszájába.

A kérdések

Az MSZP kérdései

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy ne lehessen 70 évre emelni a nyugdíj-korhatárt?

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy ne valósulhasson meg az az elképzelés, amely 15-20 százalékkal csökkentené az újonnan nyugdíjba vonulók öregségi nyugdíját?

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy az éves nyugdíjemelést a jelenlegi rendszerben számolják ki?

A Fidesz kérdései

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat?

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy ne emelkedjen 70 évre a nyugdíj-korhatár?

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja?

4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a gazdasági növekedés hozadékaiból a nyugdíjasok is részesüljenek?

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!