2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Talán már nem is lesz újabb kamatcsökkentés AngliábanForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2016-11-05 10:54:42
Címkék: Bihari hírek
Nem módosította alapkamatát a Bank of England csütörtöki kamatdöntő ülésén - írja az MTI. A brit jegybank monetáris tanácsa változatlanul hagyta a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés keretösszegét is.

A Bank of England augusztusi kamatdöntő ülésén 0,25 százalékos újabb történelmi mélypontra csökkentette alapkamatát a több mint hét évig érvényben tartott 0,50 százalékról, amely szintén mélységi rekord volt. A jegybank abban a hónapban emellett 435 milliárd fontra (150 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról.

Ezt az alapállást hagyta most változatlanul a Bank of England monetáris tanácsa. Korábban voltak olyan elemzői és piaci várakozások, hogy a brit jegybank ebben a hónapban 0,1 százalékra csökkenti alapkamatát, de az időközben ismertetett, a vártnál pozitívabb reálgazdaság aktivitási adatok alapján ezt a várakozást a piac azóta kiárazta.
Változtak az előrejelzések

Csütörtökön kiadott új inflációs jelentésében a Bank of England a vártnál jobb legutóbbi makrogazdasági számok alapján javította idei és jövő évi GDP-növekedési előrejelzését, 2 százalékról 2,2 százalékra, illetve 0,8 százalékról 1,4 százalékra. A 2018-ra szóló növekedési prognózist a jegybank ugyanakkor 1,8 százalékról 1,5 százalékra rontotta.

A hosszabb távú növekedési előrejelzés gyengítését a bank elsősorban azzal indokolta, hogy a font jelentős - a tavaly mért legutóbbi csúcshoz képest 20 százalékos - leértékelődése miatt a következő években várhatóan meredeken megugrik az infláció, és ez kikezdi a háztartások vásárlóerejét.

A Bank of England új előrejelzése azzal számol, hogy az éves inflációs ráta a jelenlegi 1 százalékról 2018-ra 2,75 százalék körüli szintre gyorsul. A brit kormány 2 százalékos éves inflációs cél követését írja elő a Bank of England számára Londoni pénzügyi elemzők a jelenlegi árfolyamkörnyezetben a jegybanki előrejelzésnél is meredekebb inflációs gyorsulást várnak.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics új prognózisa szerint az éves brit infláció már a jövő év első felében átlépi a 2 százalékot, 2018-ban 3,2 százalékon tetőzik. A cég modellszámításai szerint azonban ha a font további 5-10 százalékkal gyengül, az infláció 3,5-4 százalékon is tetőzhet a következő években, és egy ilyen mértékű további árfolyamzuhanás már fontválságot is jelezhet.

A Capital Economics londoni elemzői szerint mindezt egybevetve már valószínűtlen, hogy a Bank of England újabb kamatcsökkentésre szánná el magát, szerintük a következő kamatmódosítása már emelés lesz. Ugyanakkor csütörtökön már az is megkérdőjeleződött, hogy lesz-e valóban brexit, az pedig már biztosnak látszik, hogy a kilépési tárgyalások kezdetének időpontja csúszni fog, ami érdemben befolyásolhatja a gazdasági mutatókat is.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!