2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Újabb lepukkant részt újítanak fel a debreceni vasútvonalbólForrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2016-11-22 18:09:50
Címkék: Bihari hírek
A tervek szerint nyáron indulhat a Püspökladány és Ebes közötti 31 kilométeres vasútvonal korszerűsítése. Szolnok és Püspökladány között már felújították a pályát.

A Szolnok és Szajol közötti 6,4 kilométer hosszú vasúti pályán, illetve a Szajol–Püspökladány közötti 67,7 kilométer hosszon végeztek tavaly az átépítéssel.

A munkát folytatják, már megjelent a Püspökladány–Ebes közötti vasúti vonalszakasz korszerűsítésére vonatkozó közbeszerzési ajánlati felhívás.

A 31 kilométer hosszú, kétvágányú, villamosított vasúti vonalszakaszon a nyílt pályát, valamint az állomások átmenő fővágányait építik át teljesen. Arról nincs egyelőre hír, felújítják-e az állomásokat is.

A korszerűsítés után ezen a pályaszakaszon óránként 160 kilométeres sebességgel is haladhatnak elvileg a szerelvények, ha ehhez meglesznek a megfelelő biztosítóberendezések is.

Eredményes közbeszerzési eljárás esetén várhatóan 2017 májusában köthetnek szerződést a nyertes kivitelezővel, jövő nyáron indulhatna a munka, és 2020-re befejezhetnék.

A fejlesztést uniós és hazai források felhasználásával valósítanák meg – közölték.

Püspökladány és Ebes között két állomás, Kaba és Hajdúszoboszló található. Ebes után már Debrecen következik, ahol intermodális csomóponttá alakítják nemsokára a Nagyállomást, valamint a pályaudvar teljes vágányhálózatát is felújítják a tervek szerint, egészen Apafáig.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!