2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Jelentős változások a cafeteriábanForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2016-11-26 12:20:54
Címkék: Bihari hírek
Elfogadta az Országgyűlés a 2017-re vonatkozó új cafeteriaszabályokat. Magasabb teherrel adóznak eszerint az eddig népszerű elemek, mint az Erzsébet-utalvány és az önkéntes pénztári megtakarítások is. Viszont új elem, hogy 100 ezer forintig készpénz is adható.

2017-ben majd a béren kívüli juttatások értékének 1,18-szorosára kell 15 százalék személyi jövedelemadót és 14 százalék ehót fizetni. Így a teljes közteher jövőre az idei 34,51 százalék helyett 34,22 százalék lesz. A juttatások köre szűkül. Marad a Széchenyi Pihenőkártya a 2016-ban is ismert alszámlákkal és keretekkel, valamint 100 ezer forint értékig pénz kifizetése is lehetséges lesz ugyanilyen közterhekkel – közölte Fata László cafeteria-szakértő.

 

Arra azonban még figyelni kell, hogy erre a két juttatásra egy összesített keret is vonatkozik jövőre. Így kedvező adózással ezekből évente a versenyszférában 450 ezer forint, a közszférában 200 ezer forint lesz adható.

Az egyes meghatározott juttatások esetén az adó alapja szintén az 1,19 helyett az 1,18-as szorzóval korrigált érték, de a 15 százalék szja mellé 27 százalék eho társul. Így 49,56 százalék munkáltatói teherrel kalkulálhatunk 2017-ben az idei 49,98 százalék helyett.

Bár jövőre többe kerül a munkáltatóknak gondoskodni a munkavállalóikról, egy felmérés szerint a cégvezetőknek csupán 14 százaléka zárkózott el a magasabb közteherrel adózó cafeteriajuttatások megítélésétől – mondta Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárának vezetője.

Elengedhetetlen, hogy a munkáltató egy ilyen fontos kérdésben a dolgozója mellé álljon, emellett észszerű lenne, ha a munkavállalók az éves 100 ezer forintos készpénztámogatást öngondoskodásra fordítanák, hiszen egyéni befizetéseik után igénybe vehetik az év végi 20 százalékos adó-visszatérítési lehetőséget is.

 

A jelenlegi tervek szerint 2017. január elsejétől változik a nyugdíj-előtakarékosságot, az egészséget és az egészségmegőrzést támogató béren kívüli juttatások adózása. Az eddigi, kedvezményes, 34,51 százalékos adózás helyett jövőre a munkáltatók 49,56 százalékos teher mellett gondoskodhatnak munkavállalóikról.

Ezekkel a feltételekkel adhatók az idén gyakran használt béren kívüli juttatások, mint a helyi bérlet, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkeztetés is.

Látható, hogy sok, idén népszerű béren kívüli juttatás jövőre már magasabb közteherrel lesz adható. Rájuk sok esetben idén havi, éves korlátok vonatkoznak, melyen belül igénybe vehettük a kedvező adózás feltételeit. Az elfogadott módosítás szerint ezek jövőre havi, illetve éves korlátozás nélkül lesznek adhatók a magasabb, 49,56 százalékos közteherrel – mondta Fata László.

Magasabb közteherrel adható juttatások:
- Erzsébet-utalvány,
- iskolakezdési támogatás,
- helyi bérlet,
- munkahelyi étkezés,
- vállalati üdültetés,
- iskolarendszerű képzés
- önkéntes nyugdíjpénztárba és egészségpénztárba is korlátlanul fizethet a munkáltató 49,56 százalék adóval.

Adómentes juttatások:
- a kulturális belépő,
- a sportrendezvény-belépő,
- a lakáshitel-támogatás,
- bölcsődetámogatás (kis módosítással jövőre is tovább használhatók lesznek),
- mobiltási célú lakhatási támogatás
- és az óvodai ellátások térítése.

 

Így változik a cafeteriaelemek közterhe 2017-ben
Forrás: Fata László

 

A nyáron még úgy látszott, hogy egészségügyi szolgáltatást is adhat a munkáltató adómentesen 2017-ben. Azonban ezt a szakaszt a friss őszi módosítás nem lépteti hatályba, így ezzel nem számolhatnak a cégek adómentes juttatásként jövőre.

Már korábbi döntés, hogy közigazgatási határon kívülről (speciális esetekben belülről is) munkába érkező munkatársak számára fizethető
9 forint/km költségtérítés adómentes értéke 15 forint/km értékre növekszik.

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!