2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Összejátszottak az ingatlanközvetítőkForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2017-01-11 20:54:11
Címkék: Bihari hírek
Megbírságolta a GVH a Duna House-t és az Otthon Centrumot, mert összejátszottak a fogyasztók rovására.

Doron (b) és Guy Dymschiz a Duna House csoport társ-vezérigazgatói és alapító társtulajdonosai a csoport és a Budapesti Értéktőzsde sajtótájékoztatóján a budapesti BankCenterben 2015. november 2-án.
Fotó: Kovács Attila / MTI

Összesen nagyjából 76 millió forintra büntették csak a két céget, mivel behívták őket egyeztetni, és az új, tavaly december 16 óta érvényes versenytörvényünk értelmében ha ilyenkor elismerik a bűnösségüket, akkor 10-30 százalékkal lehet csökkenteni a bírságot.

Elismerték, mire a GVH 30-százalékkal csökkentette is a bírságot. A cégek egyébként rendesen lehúzhatták a fogyasztókat a franchise hálózataik összehangolt működése alatt.

 

A Duna House-nak tőzsdei cégként muszáj bemutatnia, hogy őket mennyire bírságolták, így lehet tudni, hogy rájuk a bírságból 49,65 millió forint jutott.

 

A GVH azt írja, hogy "a DHF és az általa létrehozott ingatlanközvetítői hálózat tagjai közötti, valamint az OCH és az általa létrehozott ingatlanközvetítői hálózat tagjai közötti szerződések meggátolták (vagy tiltással, vagy szankciók alkalmazásával) a franchise-partnerek szabad árképzését, és megtiltották a megbízásfelvételt más franchise partnerek területén a DHF esetében 2003. és 2015., az OCH esetében pedig 2004. és 2015. között."

A Duna House és az Otthon Centrum a GVH vizsgálata alapján még bizonyítottan erősen együttműködött más téren is, legalább 2013-2014 környékén. Így a kisebb verseny érdekében folyamatosan egyeztették:

 

- a kizárólagos megbízásállományokat – növelve a két hálózat bevételeit, és erősítve piaci pozícióikat,
- az együttműködéssel érintett területeken alkalmazandó százalékos és fix összegű megbízási díjaikat (megbízási jutalék vagy kötési jutalékokat),
- a keresztértékesítéskor felmerülő, a vevőoldali értékesítőt megillető jutalékaikat, meghatározva annak minimum százalékát és összegét, valamint az adható kedvezmény mértékét,
- egyes érzékeny üzleti információk – így a DHF és az OCF egyes értékesítési folyamatait, valamint megbízásállományát érintő egyes adatokat

 

Pontosan ezek a cégek érintettek a büntetésben:

A Duna House Holding Nyrt. (DHH) és az Otthon Centrum Holding Kft. (OCH), valamint a Duna House Franchise Szolgáltató Kft. (DHF) és az Otthon Centrum Franchising Tanácsadó Kft. (OCF).

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!