2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Kedvezőek a magyar gazdaság kilátásaiForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2017-01-19 18:23:29
Címkék: Bihari hírek
Rendkívül kedvezőek a magyar gazdaság kilátásai, idén és jövőre is 3 százalék fölött lehet a GDP bővülése - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet elemzőinek idei első sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a növekedést elsősorban a lakossági fogyasztás húzza, amely idén 5 százalékkal bővül, emellett a kedvező külső környezet és az expanzív fiskális politika is segíti a növekedést.

Török Zoltán szerint visszatér Magyarországra az infláció, már az idei év második felében teljesülhet a jegybank 3 százalékos inflációs célja. A forint árfolyama az euróval szemben továbbra is a 310 forint körüli szinteken marad - tette hozzá.

A bank vezető elemzője kifejtette: az infláció visszatérése miatt belátható időn belül változnia kell a monetáris politikának is, várhatóan itthon is véget ér a monetáris lazítás és elkezdődhet a fokozatos szigorítás. Az alapkamat emelésére azonban nem számítanak 2017-ben a Raiffeisen elemzői - fűzte hozzá Török Zoltán, sőt, szerinte 2018-ban sem valószínű, hogy kamatot emel a magyar jegybank.

 

A bank várakozása szerint az idén a beruházások várhatóan 6-7 százalékkal nőnek, részben amiatt, hogy a banki hitelezés is erőteljesebb ütemre kapcsol.

Török Zoltán kifejtette: a kormány továbbra is szem előtt tartja majd, hogy az államháztartási hiány a maastrichti előírásoknak megfeleljen, de 2018-ban, a választások évében a deficit megközelítheti a 3 százalékot a GDP-hez viszonyítva.

A Raiffeisen elemzői úgy vélik, az új, megválasztott amerikai elnök mostani, egyes esetekben ellentmondásos kijelentései ellenére nem valószínű, hogy az Egyesült Államok "bezárkózik", de az várható, hogy a protekcionizmus világméretekben erősödhet.

A bank előrejelzése szerint 2017-ben az EU-ban a növekedés 1,7 százalékot ér el, továbbá arra számítanak, hogy a dollár tovább erősödik és az euró/dollár árfolyam a paritás körüli szintet éri el.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!