2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Mészáros környékéről törlesztették Orbán rokonainak tartozásátForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2017-02-14 18:43:01
Címkék: Bihari hírek
Emlékeznek még a szinte teljesen ismeretlen magyar cégre, amelyben az almasűrítmény-export felvirágoztatóját látta meg a külügy exportfejlesztésre létrehozott cége, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH)? Ez volt az Alma Cider Kft., amely 3,2 milliárd forint támogatást kapott az MNKH-tól, majd tönkrement, és amelynek résztulajdonosai Orbán Viktor miniszterelnök feleségének rokonai voltak? Most újabb fordulat történt a cég történetében, ugyanis a Hír Tv kiderítette, hogy

a cég 3 milliárd forintos tartozását egy Mészáros Lőrinchez és vele szorosan együttműködő üzletemberekhez köthető cég törlesztette.

Ahogy azt korábban írtuk, az Alma Cider Kft. két résztulajdonosa szorosan kötődik Lévai Anikó testvéréhez, Lévai Gizellához: Szeghalmi Márk Ádám Lévai fia,  Ökrös Imre pedig az élettársa. Az élelmiszeriparba csak 2013-ban belépő céggel 2014-ben kötött szerződést az MNKH, mert kiaknázatlan lehetőségeket látott az almasűrítmény-export beindításában, az almákkal egy éve foglalkozó Alma Cider Kft.-t pedig „kiemelt tapasztalatokkal rendelkező” partnernek tartotta ebben. Az 500 millió forintos árbevételű kft. kapott is 3,2 milliárd forint támogatást, kvázi hitelt, amivel, mint az az MNKH 2015-ös pénzügyi beszámolójából kiderült, azóta is tartozott.

Almahalom a Brix-Trade Kft. sûrítménykészítõ üzemének telephelyén Nagykállóban 2014. október 11-én. Ezen a napon kezdte meg az ipari alma felvásárlását a Magyar Nemzeti Kereskedõház (MNKH) Zrt.
Fotó: Kovács Tamás

Azóta viszont leverték a cégről az adósság láncát, ugyanis egy bizonyos Hórusz Faktoring Zrt. kifizette az egész tartozást. Ez a pénzügyi cég egy Balczó Péter nevű üzletember tulajdonában van, akinek három közös cége van Csík Zoltánnal, Mészáros Lőrinc több vállalkozásának kulcsemberével. Csík Zoltán, aki korábban a BRFK gyilkossági nyomozója volt, igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tag a felcsúti polgármester több vállalkozásában, például a Korona Alba nevű agrárcégben, a Talentis Group nevű ingatlanos cégben, és legújabban az Echo Tv-ben is.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!