2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Már több mint ezer iskolában tanítanak pénzügyeketForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2017-03-12 20:07:30
Címkék: Bihari hírek
Rekordszámú, 1100 iskolában már 160 ezer diák tanulta a pénzügyeket a tegnap zárult Pénz7 tematikus héten, adta hírül az MTI. A mintegy 11 ezer tanórán a gyakorlati tapasztalatokat több mint négyszáz önkéntes szakértő adta át a diákoknak. Idén harmadik alkalommal vettek részt diákok, tanárok és önkéntes szakemberek a pénzügyi ismereteket terjesztő programokon.

Ebben az évben a minden eddiginél nagyobb érdeklődéssel kísért tematikus hét programsorozata a Bankoljunk okosan pénzkezelés mellett a vállalkozói kompetenciák fejlesztésével is foglalkozott.

A témahét megnyitóján Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója elmondta, hogy március 16-tól nagyszabású online tőzsdejátékot indítanak középiskolai diákok és tanárok számára, a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben.

Az alapítvány közleménye szerint a szakmai kezdeményezések mellett kormányzati szinten is kiemelt feladatnak tekintik a gazdasági-pénzügyi közismereti képzést. Ezt mutatja az is, hogy a témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma beemelte a tanév rendjébe, valamint hogy még a nyár előtt a kormány elé kerül a lakosság pénzügyi tudatosságát előmozdítani hivatott nemzeti stratégia javaslata.

 

A Pénz7 együttműködő szakmai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetésével a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!