Ha a drága este kilenckor éhezik meg, már gyártják is neki a rántottát, levest, szendvicset – attól függõen, mit kíván éppen. Míg férjük a tévé elõtt pihen, õk a konyhában robotolnak.

Hát, én nem fogok beállni a sorba! Amíg én is ledolgozom a (jobb esetben) napi nyolc órámat, tõlem ne várja el senki, még az Igazi sem, hogy miután fáradtan hazaérek, boldogan ellássam. Vagy együtt, vagy sehogy! Igenis elvárom, hogy a leendõ uram besegítsen a házimunkába, ha nem is nap, mint nap, de amikor csak teheti. Amikor kimondjuk a boldogító „Igen”-t, akkor a „jóban, rosszban”-t is kimondjuk. Nem rabszolgának szegõdünk, hanem társnak.

Egyébként csodálom a barátnõimet, akik ugrásra készen lesik férjük minden kívánságát, azt hiszem, én nem lennék rá képes. Nagyon szeretem a páromat, bármit kér, megteszem neki szívesen, de azért a határokat betartom.