2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Nem szabad halogatni a lakásvételtForrás: Ingatlantájoló
Utolsó módosítás: 2010-02-12 17:08:36
Idén, valószínûleg még az elsõ félévben tetõzhet az eladatlan készlet a budapesti újlakás-piacon az Otthon Centrum felmérése szerint. A vevõknek a most általánosan jó alkupozíció, ...

az illetékcsökkenés, illetve a márciustól szigorodó hitelfeltételek mellett azért sem érdemes halogatni a vásárlást, mert ha beindulnak az új építések, mindenképpen magasabb árakkal kell kalkulálniuk.

 

 

Mivel a válság a lakáspiacon belül leginkább az új lakások piacát érintette, ezért nem meglepõ, hogy 2009 második felében sokéves mélypontot ért el a piaci felszívás, azaz az értékesített lakások száma a fõvárosban. "Az arányok megdöbbentõk: tizedannyi lakás talált gazdára tavaly júliustól decemberig, mint a 2005-2006-os idõszakban, és még az egy évvel korábbi, 2008. II. félévi darabszám is hétszer ekkora volt." - véli Nagygyörgy Tibor, az Otthon Centrum Zrt. vezérigazgatója.

Egész évet tekintve, 2009-ben alig több mint 1600 újépítésû társasházi lakást értékesítettek a fõvárosban. A legtöbbet, 200 feletti darabszámot a XI., X. és XIV. kerületekben, míg a hagyományosan közkedvelt VIII., IX. és XIII. kerületek - részben a szûkülõ kínálatnak köszönhetõen - hátrébb sorolódtak a ranglistán. Tavaly fordult elõ elõször nagyobb számban, hogy a korábban, még a válság elõtt vásárolók közül sokan visszaléptek a vételtõl, módosítva így a felszívás egyenlegét. Így sok olyan beruházás van, ahol 2009-ben több lakás közül lehetett választani, mint egy évvel korábban.


Míg az értékesített új lakások száma valószínûleg évtizedes negatív rekordot döntött, az átadott készlet, azaz az eladatlan lakások száma a már átadott beruházásokban most elõször haladta meg a háromezret, s 2009 végén 3800 körül alakult - derül ki az Otthon Centrum elemzésébõl. Még jobban érzékelteti a piaci helyzetet, ha hozzászámoljuk, hogy a még épülõ beruházásokban is gazdára vár emellett közel 3000 lakás. Jelen pillanatban tehát 6800 körüli lakásból választhat, aki új lakásba költözne.

Ennek oka, hogy az épített lakások száma az értékesítéshez képest jóval kevésbé esett vissza, s az összeszûkült piacon a beruházói lendület mindmáig kitart, azaz a már megkezdett építkezéseket a csökkenõ kereslet ellenére többnyire befejezik a fejlesztõk. 2009-ben mindössze 10%-kal, hétezerre csökkent a megépülõ lakásszám 2008-hoz képest. Jóval nagyobb visszaesés várható azonban idén; az újonnan piacra kerülõ lakásszám megfelezõdhet, s elindulhat az eladatlan készlet felszívódása.

 


Idén, valószínûleg még az elsõ félévben, 4500 körül tetõzhet az átadott lakáskészlet Budapesten. A vevõknek érdemes most körülnézni a piacon, hiszen a januári illetékcsökkenéssel, az ingatlanadó eltörlésével, illetve a továbbra is széles körben alkalmazott beruházói akciókkal, kedvezményekkel nincs ésszerû ok a vásárlás halogatására. Emellett érdemes a hitelkérelmeket február végéig beadni, hiszen márciustól csak jóval szigorúbb feltételekkel és magasabb önerõvel lehet majd lakáshitelhez jutni. A kereslet korábbi évek szintjére történõ visszatérésével bizonyos kerületekben akár fél- egy éven belül is felszívódhat az eladatlan készlet. Az újonnan elinduló beruházásokban pedig minden bizonnyal a mostaninál magasabb áron lehet majd lakást venni, mivel a beruházási költségek és a finanszírozási költségek is nõttek, és a korábbinál lényegesen magasabb saját erõt kívánnak meg a bankok a fejlesztõktõl, akik a magasabb tõkeköltséget az árakban fogják érvényesíteni.

"A kevés számú értékesített lakás, illetve a már most is négyezer közelében járó eladatlan, de már átadott lakáskészlet egészségtelenül túlkínálatos piaci környezetet jelez. A kormányzat részérõl vannak intézkedések, melyekkel gyorsabban visszaállítható lenne az egyensúlyi helyzet, azaz az eladatlan lakáskészlet csökkentése a kereslet beindítása által, majd az új építkezések ösztönzése. A GDP megtermelésébõl és a foglalkoztatásból egyaránt 10% körüli arányban részesedõ ingatlaniparágra már csak súlyánál fogva is nagyobb figyelmet kellene fordítani." - hangsúlyozta Nagygyörgy Tibor.

Plusz kiadással nem járna, sõt, a nõhetne is az államháztartás bevétele, ha például az új lakások kedvezményes, 5%-os áfakörbe kerülnének, akár csak átmenetileg is, a kereslet élénkítése érdekében. Könnyen számszerûsíthetõ hasznot hozna, ha meggondoljuk, hogy jelenleg 40-50% között van egy lakás bruttó bekerülési költségére vetített állami bevétel (áfa, adók, járulékok, illetve a foglalkoztatás miatt szociális és munkanélküli ellátásokon való megtakarítás).

Nagygyörgy Tibor szerint az alacsonyabb áfa és a csökkenõ építési költség egyrészt árcsökkenést tenne lehetõvé, másrészt az élénkülõ beruházási kedv biztosabb adóbevételt jelentene, illetve a munkahelyteremtés által csökkennének az állam szociális és ellátási költségei. Hasonló pozitív hatása lenne - csökkenõ építési költségek, fehéredõ, stabilizálódó szektor, így magasabb adóbevételek, alacsonyabb szociális kiadások - az építõipari cégeknél dolgozó fizikai dolgozók számára "Start Építõ" kártya biztosítása 2-3 évre, ahol csak minimálbéres vagy még alacsonyabb közterheket kellene megfizetni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!