Mindössze négy magánnyugdíjpénztár van ma hazánkban (nem összekeverendő az önkéntes nyugdíjpénztárakkal), a jogszabályi változások ellenére pedig úgy látszik, hogy a tagok adományiból a működés fenntartása megoldott. Sokan azt gondolták, hogy nem tudják majd a tagjaikat mozgósítani a pénztárak, de úgy tűnik, a meglévő tagok megtesznek mindent, hogy a pénztáraknak ne kelljen megszűnniük.

Jelenleg 60 ezer alatt van a taglétszám, a pénztárak által közölt adatok alapján elmondható, hogy a többségnél éves alapon 5000 forint alatt marad a tagdíjfizetési minimum. A szabályok szerint a pénztár a működésére a befizetés 2,5 százalékát fordíthatja, ami sokkal alacsonyabb, mint ami a folyamatos működés fenntartására elég lenne. Gondoljunk csak bele, ha éves alapon befizetünk 2400 forintot, akkor a működést fejenként 60 forintból kellene megoldani.

Ráadásul a szabályozók elvárják, hogy a tagdíjfizető tagok aránya a vizsgált időpont előtti 6 hónapban ne csökkenjen 70 százalék alá. Lehet olyan hónap, amikor ez alatti számot közöl a pénztár, a lényeg, hogy féléves időtávon legalább a 70 százalékot elérjék. Fontos, hogy a jegybank, ha két egymást követő hónapban azt találja, hogy nem sikerült a limitet elérni, akkor automatikusan megindítják a végelszámolást.

Fontos gyakorlati tapasztalat az, hogy nem mindegy, mikor fizetünk a pénztárba. Az nem működik, ha a tagok halogatják a cselekvést és azt mondják, hogy majd a hatodik hónapban befizetik a korábbi összegeket is, mert attól még úgy tekintenek rájuk, hogy 5 hónapig nem fizettek. A fordítottja viszont már rendben van, vagyis, ha a tagok előre kifizetnek például egy egész évet, akkor a jegybank is úgy értelmezi, hogy előre minden hónapra megfizették a tagdíjat.

Folyamatosan ellenőrzik a 70 százalékos tagdíjfizetési aránynak való megfelelést, ezért elengedhetetlen, hogy a tagok rendszeresen eleget tegyenek a feltételeknek. Ha esetleg a pénztár végelszámolás alá kerülne, akkor a tagnak kell nyilatkoznia, hogy melyik másik pénztárba lép át.

Döntés hiányában automatikusan visszakerül a teljes egészében állami rendszerbe a tag, sőt felveheti a reálhozamát is, vagy átteheti ez utóbbi összeget egy önkéntes nyugdíjpénztári számlára. A magánnyugdíjpénztárak túlélésének záloga ezen felül az, hogy a működési költségeiket fedezni tudják. Ezt nem tehetik meg másként, csak úgy, ha működési adományt kérnek a tagoktól. A pénztárak 5000-12 000 forint összeget kérnek egy évre, amiből a számításaik szerint a működést fent tudják tartani. Ha azt vesszük, hogy a statisztikák szerint átlagos 4,1 millió forint a számlákon, akkor éves alapon adományként ennek a 0,1-0,3 százalékát kell feláldozni.

Ez nem nagy áldozat azért, hogy a számlán lévő összeget meg lehessen őrizni. Ezenfelül a nyugdíj pénztárak teljesítményére sem lehet panasz, a tavalyi évet a kiegyensúlyozott portfóliók 7,12-8,52 százalék közötti hozammal fejezték be, ami kivételesen jó eredmény. Aki mert nagyobb kockázatot vállalni, az 2016-ban közel 11 százalékot is kereshetett. A hosszabb távú hozamok ennél azért visszafogottabbak, de ne feledjük, hogy ebben a 2008-as válság negatív hatása is benne van, és még így is többen – éves alapon – 6 százaléknál többet értek el.

Mindent egybevéve a megmaradó négy pénztár képes volt a tagokat aktivitásra ösztönözni és a kezdeti nehézségek ellenére sikerült fenntartani a működést. A tagok figyelme azonban nem lankadhat, hiszen a tagdíjfizetők arányát folyamatosan 70 százalék felett kell tartani. Ezen felül viszont az adományok folyamatos befizetése is elengedhetetlen a hosszú távú működéshez.