2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Mennyit kap a pályakezdõ fiatal?Forrás: Haon
Utolsó módosítás: 2010-02-24 18:21:45
Az informatikusok és a villamosmérnökök a legjobban, a turisztikai és a HR-munkatársak pedig a legrosszabbul fizetett friss diplomások.

A kereskedelmi és iparkamara reprezentatív felmérésébõl egyebek mellett az is kiderül, hogy az informatikusok bruttó 245 ezer, a villamosmérnökök bruttó 234 ezer, míg a HR-munkatársak csupán bruttó 160 ezer, a turisztikai szakemberek pedig bruttó 142 ezer forintot keresnek átlagosan pályakezdõként.

A kép persze ennél árnyaltabb, ha konkrét munkahelyek konkrét beosztásaira kérdezünk rá. Az egyébként nem túl jól fizetett turisztikai munkatársak legjobban keresõ huszonöt százalékának például nagyobb összeget tartalmaz a bérpapírja, mint a leggyengébben fizetett informatikusoknak.

Elõbbiek legalább bruttó 174 ezer, míg utóbbiak legfeljebb bruttó 167 ezer forintos kezdõbérrel kénytelenek megelégedni. Az sem mindegy persze, hogy a fiatal az ország mely szegletében kezdi meg az önálló felnõtt életét. A válaszokból ugyanis kiderült, hogy ugyanazért a munkáért a közép-magyarországi vállalatok adják a legmagasabb fizetést, a dél-alföldiek és a dél-dunántúliak pedig a legalacsonyabbat. A differencia akár ötvenerzer forint is lehet.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!