2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Egyenlők és egyenlőbbek: egy reménytelenül sötét szakadékForrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2017-06-25 20:03:33
Címkék: Bihari hírek
A 2020-ban diplomát szerző nők generációja lehet az első, amely már ugyanannyi jövedelemért dolgozik, mint férfi kortársai. Feltéve persze, hogy...

A férfiak és nők közötti egyenlőség megteremtésének megvan a határideje, ez pedig 2030 – hangsúlyozta egyik előadásában Lakshmi Puri, az ENSZ főtitkárhelyettese. Az indiai diplomata, aki egyben az UNWoman, azaz az ENSZ nőügyi szervezete igazgatóhelyettese is, elmondta, hogy a nőket sújtó hátrányos megkülönböztetés felszámolása az egyik legfontosabb a világszervezet által 2015-ben jóváhagyott 17 fenntarthatósági célból. „A Föld népességének felét kitevő nők jelenleginél nagyobb hozzájárulása nélkül sokkal nehezebb lenne végrehajtani a fenntarthatóságot szolgáló feladatokat” – magyarázta. Hasonlóan vélekedik Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is, aki a kabinetjét is úgy állította össze, hogy abban valamennyi társadalmi csoport megfelelően képviseltesse magát. „A nemek közötti egyenlőség nem fenyegetés, hanem óriási lehetőség” – hangsúlyozta a politikus.

Az ENSZ egyebek mellett a nők helyzetét javító állami programok támogatásával, valamint a nők jogait védő nemzeti és nemzetközi civil szervezetek finanszírozásával próbálja segíteni az egyenlőség megteremtését. A programok dollármilliárdokat emésztenek fel, de a világszervezet beavatkozására nagy szükség van. Sok országban megkurtították ugyanis az állami támogatásokat, Hondurasban, Jordániában és Kirgizisztánban például csupán a szükséges összegek ötödét szavatolja az állami költségvetés.

 

Míg az ENSZ-nek az a célja, hogy a következő évtized végére megszűnjön a nők hátrányos megkülönböztetése, a nemzetközi nagyvállalatok elemzői jóval pesszimistábbak. Az Accenture munkaerő-kölcsönző és tanácsadó cég előrejelzése szerint a jelenlegi trendek alapján a fejlett országokban 2080-ra, a fejlődőkben pedig 2168-ban tűnne el az ugyanazt a munkát végző férfiak és nők bére közötti különbség. A statisztikák szerint azokban az állásokban, amelyekben a nők egységnyi idő alatt 100 dollárt keresnek, a férfiak átlagosan 140 dollárt. Az Accenture szerint pedig a valós különbség még nagyobb: mivel a nők nehezebben találnak fizetett munkát, s ritkábban jutnak el a vállalati hierarchia csúcsára, a rejtett hátrányok miatt a nőknek fizetett 100 dollárnyi jövedelemmel 258 dolláros férfikereset áll párban.

A fejlett országok közül az OECD adatai szerint Dél-Koreában a legnagyobb a különbség, a távol-keleti országban a férfiak 36,6 százalékkal kapnak többet, mint a nők. A legjobban Új-Zéland teljesített – 5,6 százalékos különbséggel –, míg Magyarország a középmezőny elején áll 8,7 százalékos férfiplusszal. A fejlődő országok közül Jemen áll az utolsó helyen, itt a nők átlagosan csupán a férfiak fizetésének negyedét vihetik haza.

Az Accenture szerint a munkaerőpiac minden szegletét érintő digitalizáció jelentősen felgyorsíthatja a béremancipációt. Ha a nők kihasználják az új technológia lehetőségeit, azaz megtanulják folyékonyan „beszélni” a digitalizáció nyelvét, karrierstratégiát építenek a technológiára, akkor a 2020-ban diplomát szerző nők generációja lehet az első, amely már ugyanannyi jövedelemért dolgozik, mint férfi kortársai. Az Egyenlőség felé című tanulmány szerint ugyanis a „digitális karriergyorsítóval” a fejlett országokban 2044-re, a többi térségben pedig 2066-ra tűnhet el a nők és a férfiak fizetése közötti különbség.

2030-ra a szakértők szerint – e karriergyorsítóknak, valamint a kormányzati programoknak köszönhetően – harmadával csökkenhetnek a díjazási különbségek, s ezzel összességében 3,9 milliárd dollárral emelkedik majd a női munkavállalók jövedelme.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!