2012. május 20. Vasárnap, Bernát, Felícia.
 
Nyílik a hóvirág, érkeznek a gólyákForrás: RTL Hírek
Utolsó módosítás: 2010-02-25 18:44:54
Csütörtökön az ország több településén is kabát nélkül sétáltak az emberek. Helyenként 12 fok fölött volt a legmagasabb nappali hőmérséklet. Úgy tűnik, hogy itt a tavasz, de a szakemberek azt mondják, hogy március első felében néhány napra valószínűleg még visszatér a tél.

Trikóra vetkőzött táncos Nagykanizsa főterén. Nem csoda, hogy melege volt, hiszen a zalai város hőmérője 22 fokot mutatott kora délután. Igaz, órákon át sütötte a nap, úgyhogy csalóka az eredmény. A valós hőmérséklet 13 fok körül lehetett.

Nyílik a hóvirág a nagykanizsai családi ház kertjében, sőt bontogatja szirmait a tőzike és a kikerics is. A háziasszony büszkén mutatja a tavasz hírnökeit.

„Örömet okoz az embernek, amikor látja egyik napról a másikra, amikor kezd kibújni is, szoktam figyelni, hogy már látszik a bimbó a közepén” – mondta Gécsek Ferencné.

A vadon nyíló hóvirággal sem lehet mást tenni, legfeljebb csak megfigyelni. A növény ugyanis évek óta védett. Egyetlen szál leszakításért is tízezer forint lehet a büntetés.

A Somogy megyei Vörsre megérkezett a helybeliek kedvence, Charlie. Szinte egy időben foglalta el a fészkét egy tüskevári társával, úgyhogy most van némi vita a két település között, hogy melyikük gólyája az első az idén.

„Én szerda reggel vettem észre, hogy megjött. Húztam reggel föl a redőnyt, aztán nézem, és ott volt” – mondta Simon Rudolfné.

A vörsi és a tüskevári gólyát még több ezer követi majd. Magyarországon körülbelül 5 ezer pár gólya fészkel. Néhány évtizede még 8 ezren voltak.

Magyarországra tömegesen majd csak március végén térnek vissza a gólyák. A szakemberek szerint Charlie és a többi korán érkező valószínűleg nem Dél-Afrikában, hanem közelebb, feltehetően a Földközi-tengernél töltötte a telet.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!