2024. április 19. Péntek, Emma.
 
A keleti régiót erősíti a 471-es útForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2017-08-12 10:39:59
Címkék: Bihari hírek
További útjavításokat és -építéseket terveznek egészen a határig.

Választási ígéret teljesült a 471-es főút 16,44 kilométernyi szakaszának jobbá és biztonságosabbá tételével – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a felújított szakasz pénteki ünnepélyes átadásakor Nyíradonyban. A Debrecent Mátészalkával összekötő út országos jelentőségű, és annak megerősítése egybeesik a kormányzat törekvésével, miszerint Debrecen legyen hazánk második fővárosa, az elcsatolt területek, illetve a Kárpát-medence keleti részének központja – fejtette ki a miniszter. – Stratégiai cél a határok lebontása a határ menti, közösségi együttműködések és az összekötő utak révén, így a trianoni igazságtalanságért igazságot vehetünk száz évvel később – vélekedett.

Ez az út köldökzsinór számunkra Debrecen és a világ felé. Tasó László

Fontosnak mondta, hogy elkezdődött a Debrecent Berettyóújfalu érintésével a határral összekötő autópálya építése, valamint, hogy korszerűsítik a 48-as utat, és később a 471-es több szakaszát is. Mindez erősíti Debrecen pozícióját, és föltárja ezt a vidéket a gazdaság és a társadalom számára – hangsúlyozta.


Fotó: Derencsényi István


Sokezer autós naponta

A következőekben – várhatóan 2018 nyarára – elkészülhet a Hajdúsámsont elkerülő út, majd egy olyan szakasz felújítása, mely Debrecen belterületét is érinti, s ennek részbeni négysávosítása. Bár utóbbira még nincs forrás, Lázár János ígérete szerint lesz. – Mindezek révén jelentősen biztonságosabbá és jobb minőségűvé válik a közlekedés napi 15-20 ezer járművet érintően – összegezte a miniszter. Fentiek kapcsán kitért arra is, hogy Magyarország titkos tartaléka azok a vidéki közösségek, melynek tagjai helyben szeretnének boldogulni.

Föltárja ezt a vidéket a gazdaság és a társadalom számára. Lázár János

Tasó László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a város korábbi polgármestere felidézte azt a küzdelmet, amit sokan, hosszú időn át folytattak a 471-es út felújítása érdekében. Hangsúlyozta: az végül hazai finanszírozásból készült el, mert „ma már elég erő van a gazdaságban ahhoz, hogy forrásokat tudjon adni beruházásokhoz. Kiemelte, hogy a megvalósítás folyamán a tervezőktől a hatóságokon és a kivitelező munkásokon át mindenkinek példaértékű volt a hozzáállása, ami a lakosság türelmével párosult. – Kevés beruházásnak örülnek annyira, mint ahogyan mi ennek a felújításnak. Ez az út köldökzsinór számunkra Debrecen és a világ felé – mondta.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!