2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Csúcsesemény Debrecenben - távol a virágkarnevál zajátólForrás: civishir.hu
Utolsó módosítás: 2017-08-16 17:15:19
Címkék: Bihari hírek
Debrecen Nagydíjért bőgnek fel a motorok.

Magyarország legnagyobb hagyományával rendelkező meghívásos salakmotorversenye a Debrecen Nagydíj, amelynek idén a 42. viadalát rendezik meg augusztus 20-án, vasárnap 16 órától a Gázvezeték utcai salakstadionban. A szervezők ebben az évben eltérnek a tradícióktól, ugyanis csapatok küzdelmét láthatja a nagyérdemű, de nem csak emiatt lesz különleges a derbi. A viadalon futamonként nem a megszokott négy, hanem öt vaspapucsos méri össze erejét, így a győztes 4, a második 3, a harmadik két, a negyedik 1 pontot kap, míg az utolsó pont nélkül marad.

A megmérettetésen öt háromfős csapat alkotja a mezőnyt, minden gárdában egy magyar vaspapucsos a csapatkapitány,  nevezetesen Tabaka József, Magosi Norbert, Benkő Roland, Kovács Roland és Tihanyi Sándor. Ez azért fontos, mert a verseny utolsó, 18. etapjában a csapatkapitányok szállnak harcba, s küzdenek meg a Debrecen Nagydíj győztesének járó dicső címért.
Ezen a viadalon búcsúzik a közönségtől Tihanyi Sándor, aki végleg felhagy az aktív versenyzéssel.

Subi külön kérése volt, hogy a Debrecen Nagydíj legyen az utolsó viadala, s az is az 54 esztendős élő legenda kívánsága volt, hogy a régi szép idők emlékére, egy csapatban lehessen Adorján Zoltánnal. A szervezők nem gördítettek akadályt az óhaj elé, így egy viadal erejéig újra egymásért küzdhet a korábbi páros világbajnoki bronzérmes duó.

A magyar salakosokon kívül dán, olasz, argentin, német, ukrán és lengyel vaspapucsosokat köszönthet a hajdúsági publikum. A viadalra 3000 forintért váltható belépő, a 14 éven aluli gyermekek ingyen tekinthetik meg a versenyt.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!