| Utolsó módosítás: 2010-03-11 18:52:50 |
|
Megszavazta Budapest 2010-es költségvetését a Fővárosi Közgyűlés a csütörtöki ülésén. Az előterjesztés 34 támogató szavazatot kapott, vagyis az MSZP és az SZDSZ képviselői együtt szavaztak igennel.
A költségvetés ebben az évben 539 milliárd forintos kiadással, 491,5 forint bevétellel és 47,4 milliárd forint hiánnyal számol. Az előterjesztő befogadta azt az 5 milliárd forintos módosító javaslatot, amelyet a szocialisták feltételül szabtak a büdzsé elfogadásához.
Az állami hozzájárulások csökkentése miatt szigorú takarékosságra kényszerül a főváros, ami a közszolgáltatások színvonalának csökkenését is eredményezheti - derül ki az önkormányzat 2010-es költségvetési javaslatából. A dokumentum szerint a költségvetés főösszege ebben az évben 539 milliárd forint. Ezen belül működésre csaknem 275 milliárd forintot tervez az önkormányzat, fejlesztésekre 225 milliárdot, ez a két legnagyobb tétel. A főváros jelenlegi hitelállománya 161 milliárd forint, az idei tervek között 47,3 milliárdos új hitelfelvétel lehetősége szerepel. A főváros az állami normatívacsökkenés arányában visszafogja az intézményeknek járó támogatásokat.
A vitában Horváth Csaba, az MSZP vezérszónoka arról beszélt: a költségvetésben egy új filozófiának, a közösségi városnak is meg kell jelennie, vagyis a fizikai fejlesztés mellett az életminőség javítására is biztosítani kell forrást. A szocialista főpolgármester-jelölt a többi között itt említette az egészségügyi eszközök beszerzését és a kórházak rekonstrukcióját, az aluljáró-program kibővítését és a közterek megújítását. A politikus ezek részleteiről szerdai sajtótájékoztatóján is beszámolt, ahol elhangzott: ha a büdzsét előterjesztő Ikvai-Szabó Imre szabaddemokrata főpolgármester-helyettes befogadja az ezekről szóló módosító javaslatot, akkor megszavazzák a 2010-es költségvetést. A módosító javaslat 5 milliárd forintos belső átcsoportosítást jelent. A képviselők 63:0:1 arányban elfogadták ezt az előterjesztést.
Hutiray Gyula, a Fidesz vezérszónoka szerint a költségvetés kétarcú, mert látszatra óvatos, hiszen a tartalékokat magas szinten akarja tartani, másrészt viszont pazarló. Hozzátette: vannak olyan részei az előterjesztésnek, amelyeket tudnának támogatni, de összességében nem. Az ellenzéki politikus szerint a büdzsé elfogadásával 2013-ra másfélszeres lenne Budapest adósságállománya, ami minden eddiginél nehezebb helyzetet eredményezne az egyensúly helyreállításakor. A Fidesz ellenzi azt is, hogy a főváros az alapvető működéshez szükséges ingatlanokat értékesítene.
Bagdy Gábor KDNP-s frakcióvezető úgy fogalmazott: a főváros a családi ezüst utolsó darabjait is eladná, miközben ugyanúgy a csőd felé száguld. Hozzátette: nemcsak a város jelenét, hanem a jövőjét is felélnék, miközben a következő ciklusra üres kassza és félkész beruházások maradnak.
A képviselők 34 igen szavazattal, 30 nemmel, tartózkodás nélkül fogadták el a büdzsét, hárman pedig nem szavaztak. Az MSZP és az SZDSZ képviselőinek együttes szavazatával lett meg a szükséges számú voks, miután szerdán letette a képviselői esküt Élő Norbert, aki Hagyó Miklóst váltotta a szocialista frakcióban.
A szavazás után Lakos Imre, az SZDSZ képviselője bejelentette: ő és párttársa, Bőhm András kilépnek a fővárosi szabaddemokrata frakcióból, és a továbbiakban független képviselőként vesznek részt a közgyűlés munkájában.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|