2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Alacsonyabb részvételi arány a berettyóújfalui szavazásonForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2017-10-08 17:54:11
Címkék: Bihari hírek
Várhatóan eredménytelen lesz a berettyóújfalui börtönkórház létesítését érintő helyi népszavazás.

Vasárnap délelőtt negyed 12 tájban Muraközi István polgármestert éppen a 11 órára vonatkozó részvételi számok tanulmányozás közben találom a berettyóújfalui városházán. Miután a város honlapjáról nyomon követhetően látszott, hogy addig igen kevesen mentek el voksolni a börtönkórház megépítésével összefüggő referendumra, a korábbi választásokon mutatott aktivitásból igyekezett következtetni a várható eredményre.

 

Fotó: Égerházi Péter ©

Az összehasonlításból kiderült, minden eddiginél alacsonyabb a részvételi arány. A választásra jogosult 12 ezer 342 lakosból reggel 7 óráig 88-an, 9 óráig 406-an, 11 óráig 1043-ban járultak reggel 6 órától a 17 választókerületben elhelyezett urnákhoz. Márpedig az egyébként érvénytelenül záródó, de a 44 százalékos részvételi aránnyal jónak mondható kvótanépszavazáson 11 óráig már 2195-en adták le a voksukat. A mindössze 35 százalékos részvétel mellett megtartott 2014-es önkormányzati választáson is 1869 választópolgár nyilvánított véleményt voksával. Ezek alapján érvénytelen népszavazásra lehet számítani, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy nincsenek különlegesen kiugró időszakok a voksolásban, azaz a délután sem várható robbanásszerű változás.

 

Az érvényessé nyilvánításához ugyanis 50 százalék (6 171) plusz egy szavazatra lenne szükség. Ám ez még nem jelentené azt, hogy a börtönkórház megépítéséhez szükséges terület átadásáról szóló önkormányzati határozatot vissza kell vonni, mert az urnák elé járulók (már, aki hajlandó volt megmondani, mire szavazott) közel azonos számban voksoltak nemmel, illetve igennel. A referendum érdekessége, hogy, aki nem ment el szavazni, az is a börtönkórház mellett voksolt, hiszen az esetleges érvénytelenségéhez járult hozzá. Ugyanakkor – mint azt a nekem adott válaszok is mutatják – többen érezték úgy, hogy voksukkal is megerősítsék a beruházás megvalósítását.

A népszavazás eredménytelenségét vetíti előre a 15 órai adat is, mely szerint a voksolás befejezése előtt négy órával még mindig csak 2094-en mentek el szavazni, s ez pedig alig több mint 30 százalék. Természetesen az urnák zárása után, várhatóan este 9 óra tájban beszámolunk a pontos eredményről.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!