2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Kisderecskén is segítenekForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2017-10-12 16:36:26
Címkék: Bihari hírek
Leginkább új munkahelyekre van szükség az elmaradottabb városrészek felzárkóztatása érdekében.

A megyeszékhelyhez mintegy húsz kilométerre lévő, közel tízezer lakosú kisváros önkormányzata a lehetőségeihez mérten igyekszik beruházásokat végrehajtani Derecske elmaradottabb külterületi részein is. Ide tartozik Kisderecske is, ahol a legnagyobb probléma a munkanélküliség, illetve az emberek hátrányos helyzete.

Javuljanak az életkörülmények

Bakó István, Derecske polgármestere kijelentette, a kisderecskei életszínvonal általában nem lehet olyan magas, mint a város más részein, mindent megtesznek azonban annak érdekében, hogy az ott élők életkörülményei folyamatosan javuljanak.

– A szennyvízprogramunk keretein belül megoldottuk, hogy minden kisderecskei háztartást rákapcsoljunk a csatornahálózatra, továbbá kiépítettük a csapadékelvezető rendszert. Mindemellett az összes utcában elkészült az útalap, és a járdaépítéssel is nagyon sokat haladtunk – hangsúlyozta.

A közlekedéssel nincs gond, viszonylag sűrűn járnak arra a buszok, ezek többsége megáll Kisderecskén, de a városrészbe vezet kerékpárút is, amelyet előszeretettel használnak az emberek. A közbiztonságra sem lehet panasz, hiszen térfigyelő kamerákkal tették biztonságossá a környéket.

Az egész városé emelkedjen

– A legnagyobb feladat a munkahelyteremtés, hiába lesz szép a környezet, ha a lakosoknak nincs hol dolgozniuk. Ez azonban nem csak Kisderecskére vonatkozik, ugyanis az a célunk, hogy az egész település életszínvonala fokozatosan emelkedjen, és megérje ebben a városban élni, vagy éppen ide költözni – mondta Bakó István polgármester.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!