2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A kisgyerekes anyák és idősek menthetnek meg a munkaerőhiánytól?Forrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2017-11-16 17:47:14
Címkék: Bihari hírek
Magyarországon még nagyjából 1,8 millió embert lehetne bevonni a munkaerőpiacra, ennek az inaktív rétegnek a mozgósítása lehet az egyik potenciális megoldás a munkaerőhiány kezelésére - ezt mondta a Magyar Időknek Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

Szalai szerint alapvetően három csoportot kellene tudni jobban bevonni:

a 25 év alattiakat,
az 55-64 éves korcsoportot, vagyis a nyugdíjazás előtt állókat,
valamint a kisgyermeket nevelő szülőket

Őket pedig olyan rugalmas megoldásokkal kell megcélozni, amelyekkel azokat is munkába lehet állítani, akik valamilyen okból - akár átmenetileg - nem tudnak heti 40 órában dolgozni.

Szalai Piroska szerint rengetegen vannak olyan kisgyermekes szülők, akik a gyereknevelés mellett - rugalmas beosztásban - szívesen visszatérnének dolgozni. Ez abból is látszik, hogy már több mint 42 ezren élnek azzal a lehetőséggel, hogy a gyermekük féléves korától munkát vállalhatnak legálisan úgy, hogy közben kapják a gyed extrát.

Az NGM tanácsadója elmondta, hogy a magyar munkaerőpiacon az uniós átlagban is rendkívül alacsony a részmunkaidősök száma : mindössze 178 ezren dolgoznak heti 36 órát nem meghaladó időben, arányaiban Bulgária után nálunk van a legkevesebb részmunkaidős az unióban. Szalai Piroska szerint a béremelések, valamint a vállalkozók fejlesztései is enyhíthetik a munkaerőhiányt, ugyanakkor a rugalmas foglakoztatási formák elterjedése is vonzóvá teheti az inaktívak számára a munkaerőpiacot.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!