2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Határon átnyúló együttműködés a közlekedésbiztonságértForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2017-12-12 18:03:04
Címkék: Bihari hírek
Románia és Magyarország együttműködik a közlekedésbiztonsági helyzet javításában.

A két ország közötti átmenő forgalom okán a közlekedésbiztonság javítása volt a fő célja annak a közös sajtótájékoztatónak, aminek december 12-én Ártánd adott otthont. A sajtótájékoztatót Románia Országos Rendőr-főkapitányságának Közlekedésrendészeti Igazgatója, és az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője tartotta.

Az együttműködés célja, hogy a közúti közlekedésben részt vevők megismerjék a magyar és a román közlekedés közötti különbségeket, valamint a két ország által alkalmazott, közlekedésrendészeti szabálysértésekre vonatkozó szankciók közötti eltéréseket.
Fotó: Matey István

Közös célként fogalmazódott meg annak szükségessége, hogy mind Románia, mind Magyarország területén csökkenjen a közúti közlekedési balesetek száma, és a szomszédos országba látogatók biztonságosan és a közlekedési szabályok ismeretével vegyenek részt a közlekedésben.

Ennek érdekében az Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) hasznos tanácsokat tartalmazó szórólapot készített, ami elérhető az Országos Baleset-megelőzési Bizottság honlapján, ezen a linken.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!