2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Tállai: 500 milliárddal több adót szedett be a NAV, mint tavalyForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2017-12-14 17:36:09
Címkék: Bihari hírek
Idén eddig 547 milliárddal több bevétel folyt be az államkasszába, mint tavaly ilyenkor, annak ellenére, hogy az adócsökkentések a lakosságnál és a vállalkozásoknál mintegy 860 milliárd forintot hagytak – ezt mondta Tállai András a NAV vezetői értekezletén.

A NAV Tállai szerint 2017. december 13-ig több mint 12 ezer milliárd forint adóbevételt hozott, a tavalyi év azonos időszakához képest majd öt százalékkal többet, pedig az idei adócsökkentésekkel 860 milliárd forintot hagyott az adózóknál a kormány. Mindezt az államtitkár
a gazdaság fehéredésének és növekedésének,
az adómorál javulásának,
és a NAV megváltozott, ügyfélcentrikus szemléletének tudja be.

November végéig a támogató jellegű ellenőrzésből például 14 milliárd forint folyt be az államkasszába. Az is bejött a NAV-nak, hogy azonnali inkasszózás helyett figyelmeztetik a hátralékosokat az egymillió forintos tartozásig, így önkéntesen 45 milliárd forintot fizettek be az érintettek.

A NAV vezetője szerint a jövő évben az adóhivatal egyik legfontosabb feladata a mentorálás lesz, a hivatalnak ugyanis évi 80 ezer kezdő vállalkozás támogatására kell felkészülnie.  2018. július 1-től élesben indul az online számlázás is. 2018-tól az adótartozások mellett a közigazgatási eljáráshoz köthető tartozások rendezése, 2019-től pedig a törvényszéki végrehajtás is a NAV feladata lesz. A változás a gyakorlatban a hivatal oldaláról évi több mint egymillió végrehajtási ügyet, az adós oldaláról viszont a fizetéskönnyítési lehetőségek miatt jelentős könnyebbséget jelent majd.

Tállai András arról is beszélt, hogy 2021-ig fokozatosan egyre több bürokratikus terhet vállal át a hivatal, addigra így a legtöbb adóbevallást a NAV készíti majd el.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!