2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Diákhitelt is lehet törleszteni cafeteriából jövőreForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2017-12-16 18:44:04
Címkék: Bihari hírek
Jövőre bekerül az adómentes cafeteria juttatások elemei közé a diákhitel-törlesztés támogatása és jelentősen kedvezőbbé válnak az albérlet-támogatás feltételei is - ezt közölte a BDO Magyarország az MTI-vel.

A diákhitel-támogatás a törlesztőrészlet erejéig, de legfeljebb havi 27 600 forintig adható majd adómentesen, a munkavállalónak pedig igazolnia kell, hogy van diákhitele, és azt is, hogy befizette az adott havi részletet.

A mobilitási célú lakhatási támogatás, vagyis az albérlet-támogatás már idén is elérhető volt, de ezt Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója szerint alig vették igénybe. Jövőre viszont enyhébben lesznek a szabályok:
már határozott idejű munkaszerződés mellett is igénybe lehet majd venni ezt a támogatást;
a kedvezményességet biztosító összeghatárok is emelkednek, például a foglalkoztatás első két évében az eddigi 40 helyett a minimálbér 60 százalékáig, vagyis 51 ezer helyett közel 83 ezer forintig lesz adómentes ez a juttatás.
eddig az is feltétel volt, hogy a munkavállalónak ne legyen saját lakása, illetve haszonélvezeti joga se legyen a munkahely 60 kilométeres körzetében, illetve olyan helyen, ami onnan tömegközlekedési eszközzel 3 óra alatt megközelíthető, jövőre viszont már csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok.

Egyes meghatározott juttatások esetében (ide tartozik az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az ajándékutalvány, valamint az egészség-és nyugdíjpénztári hozzájárulás) a munkáltatói terhek 43,66-ról 40,71 százalékra csökkennek. Ez a BDO szerint azt jelenti, hogy adott munkáltatói keretösszegből jövőre nagyobb összegben részesülhetnek a dolgozók. 

A cafeteriában történő készpénz-kifizetés, illetve a Széchenyi Kártya különböző alszámláin (vendéglátás, szállás, szabadidő) adható juttatások közterhei jövőre is változatlanul 34,22 százalékos mértékűek, amennyiben együttes értékük nem haladja meg a 450 ezer forintot. Az e feletti kifizetések esetén 40,71 százalékos adó- és közteherrel kell számolni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!