2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Kellemetlen meglepetés érheti a biztosítónál szilveszter utánForrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2018-01-02 17:07:48
Címkék: Bihari hírek
Még annál is kockázatosabb szilveszteri bulit rendezni, mint gondolta.

Szokatlanul nagy rohamra számítanak a biztosítók az év első napjaiban, most szilveszterkor ugyanis különösen sok, a katasztrófavédők jelentése szerint a tavalyihoz képest 20 százalékkal több eseményhez kellett vonulniuk a tűzoltóknak, mentősöknek, rendőröknek. A közúti balesetek és lakástüzek elszenvedői vagy okozói hamarosan a biztosítókat is megkeresik a jogos kártérítésért.

Már, ha jogos. Sokan ugyanis még mindig nem tudják, hogy a biztosítók megtagadhatják a fizetést, ha bizonyítottan az ügyfél részegsége miatt keletkezett a kár – hívja fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója, Németh Péter.

Ezekben a napokban ráadásul a szokásosnál is alaposabban vizsgálják majd a körülményeket, a CLB tapasztalatai szerint ugyanis a károk egy részét erősen illuminált állapotban okozta a kártérítésért folyamodó ügyfél vagy közvetlen környezete, például a szilveszteri vendégség. A biztosítóknak joguk van minden körülményt aprólékosan megvizsgálni, és megtagadhatják a kifizetést, ha erős a gyanú, hogy az eset részegség miatt történt – magyarázza a CLB szakértője. Egészen biztos, hogy egyetlen fillér kártérítést sem kap például az, aki alkoholos állapotban törte össze a kocsiját, sőt, még az esetleg a balesetben megsérült másik járműben esett kárt is a nyakába varrhatják. Ez akár 5 millió forint is lehet.

Nem csak a részegség lehet kizáró ok. Azoknak is kétséges lehet a kártérítés, akik az elmúlt 15 napon belül kötöttek ingatlanbiztosítást, esetleg éppen a szilveszterre tervezett bulira készülődvén. Ha ilyen friss szerződéssel biztosított ingatlanban keletkezett valamiféle kár az elmúlt napokban, akkor előfordulhat, hogy a biztosító az előre jelzett moratóriumra hivatkozva megtagadja a kifizetést.

Németh figyelmeztet: akinek kártérítési igénye van – akár most, a szilveszterkor történtek következtébe – a lehető legrövidebb időn belül, egészen pontosan az „észleléstől” számított 5 napon belül be kell jelenteni a biztosítónál. A szakértő szerint ajánlott a kárt azonnal lefényképezni, s megkezdeni a kármentést, vagyis, az esetleg eláztatott, megrongálódott lakásból biztonságba helyezni a különféle értékeket – bútorokat, műszaki cikkeket, elektronikai berendezéseket, stb. –, mert ha ez elmarad, a szakértők némi szándékosságra gyanakodhatnak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!